2023. Április
Óvodánkban újra együtt tudtuk ünnepelni a Föld napját. 
Örökös Zöld Óvodaként már hagyomány a Zöldmanó Hétpróba, melyben próbatételek vártak a gyerekekre,
azért hogy a Föld újra vidám legyen! 
Erre az eseményre meghívtuk a balmazújvárosi Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény nagycsoportos óvodasait és lelkes pedagógusait, ezenkívül a debreceni Ifjúság Utcai Óvoda Szoboszlói Úti Tagintézményènek lelkes pedagógusait és iskolába készülő nagycsoportosait is, akik nemrég kapták meg az Örökös Zöld Óvoda címet. Ezúton is gratulálunk Nekik!
Köszönjük szépen, hogy mindannyian itt voltatok!
Bozsik Fesztiválon vettek részt a gyerekek.
2023. Március
Pillanatképek a csoportokból.
Az egyik legnépszerűbb télűző hagyományt, a kiszézést elevenítettük fel a mai napon óvodásainkkal! Köszönjük a balmazújvárosi Tűzoltóság dolgozóinak, hogy jelenlétükben biztonságban égethettük a kiszét!
A mai napon óvodánkba érkezett az ÁKOM-BÁKOM bábcsoport.
A három nyúl című meseelőadást láthatták a gyerekek.
Víz világnapja.
A mai napon Nyílt napot tartott a Hóvirág és a Tulipán csoport a gyermekek szüleik részére!
A mai napon a víz világnapja alkalmából ellátogattunk a nagyhegyesi Kráter-tóhoz!
A mai napon Nyílt napot tartott a Gyöngyvirág és a Margaréta csoport a gyermekek szülei részére.
Az 1848. március 15-i forradalom megünneplése az óvodánkban.
Zászlótűzés a Nemzeti ünnep alkalmából.
Hétvári Andrea: Kislány köszöntő
“Minden kislány gyöngyvirág, tudja meg a nagyvilág! Minden kislány tulipán, zengik a cinkék a fán! Minden kislány ibolya, jácint, nárcisz, borbolya. Minden kislány csodaszép, viruljon hát ki az ég!
Nőnapi köszöntés a csoportokban!
A miskolci Csodamalom Bábszínház MosóMasa mosodája című előadását nézhették meg a gyermekek a Veres Péter Művelődési Központ Soós Imre színháztermében!
2023. Február
Pillanatképek a csoportokból.
Óvodánkba látogatott Emese és Ildikó néni a Lengyel Menyhért Városi Könyvtárból, akik óvodásainknak a Bogyó és Babóca: Jelmezbálban című mesével kedveskedtek egy interaktív foglalkozás keretén belül.
A gyerekek nagyon élvezték. Köszönjük szépen!
A Hortobágyi Nemzeti Park LIFE projektje által lehetőségünk nyílt egy különleges madárfaj: a kis lilik megismerésére. 
A délelőtt során interaktív játékokon keresztül tanulmányozhatták a kis lilik tulajdonságait, életmódját, élőhelyeit, és fészkelési szokását.
Köszönjük a Hortobágyi Nemzeti Park lelkes munkatársainak a tartalmas, színes délelőttöt.
A gyerekek nagy örömére az óvó nénik matróz tánccal kedveskedtek.
Megrendezésére került óvodánkban a FARSANGI MULATSÁG.
Óvodánkban Szabadidős napot szerveztünk a Tél és a Farsang jegyében a gyerekek számára.
 Óvodásaink Bozsik Fesztiválon vettek részt.
2023. Január
Pillanatképek a csoportokból.
Óvodánkba látogatott Emese és Ibolya néni a Lengyel Menyhért Városi Könyvtárból, akik a Mackóébresztő című interaktív meseelőadásukat adták elő, melyet a gyerekek nagyon élvezték. 
Köszönjük szépen nekik.
Óvodánkban megrendezésre került a vers-és mesemondó verseny. 
Az őket hallgató közönség, úgy gyermekek, mint a felkészülésben segítő szüleik irodalmi élményekkel gazdagodva tértek haza.
Köszönjük a zsűriben közreműködők munkáját: intézményvezetőnk, a leendő elsős tanító néni és a szülők képviselője.
Óvodásaink részt vettek a Százszorszép Óvoda által szervezett Oviolimpián. 
A gyerekek egy tartalmas, mozgással teli délelőttöt tölthettek el.
Köszönjük szépen a szervezőknek!
Szabadidős nap volt a Tél és a Víz jegyében! 
A délelőttöt az óvó nénik meséje nyitotta meg, majd a gyermekek számára választható tevékenységek voltak felkínálva!
Óvodába hívogató programunk várta az érdeklődő gyermekeket és szüleiket.
Az óvó nénik „Visszajött a répa” című meseelőadását tekinthették meg, ezt követően gyurmázhattak, színezhettek, játszhattak, ismerkedhettek kedvükre.
2022 December
Óvodánkban két év kihagyás után hatalmas öröm volt számunkra a gyerekekkel és szülőkkel együtt eltöltött karácsonyi játékdélelőtt.
A gyerekek igazi ünnepi hangulatot varázsoltak betlehemi műsorukkal az óvodánkban megrendezett karácsonyi játékdélelőttön.
A Balmazújvárosi Általános Iskola, Bocskai István Tagintézményében a 3. osztályosok karácsonyi ünnepi műsorát tekinthették meg a gyerekek. 
Óvodánkba látogatott a Mikulás, akit már nagyon vártak és dalokkal, versekkel köszöntötték a gyerekek. 
A Mikulás minden óvodást csomaggal ajándékozott meg, akik örömmel vitték haza a várostól kapott Mikuláscsomaggal együtt.
2022. November
Pillanatképek a csoportokból.
Óvodánkban Szabadidős nap volt az Ősz és a Tűz jegyében!
A délelőttöt az óvó nénik meséje nyitotta meg, majd a gyermekek számára választható tevékenyégek voltak felkínálva!
Az Országos Magyar Méhészet kezdeményezéséhez csatlakozott a Barna Méhészet is. Kezdeményezés által a gyerekek óvodánkban egy ismeretterjesztő előadást hallgathattak meg, mely során megismerkedhettek a méhek életével, a méz készítésével. Majd az előadás végén mindenkit megajándékoztak egy adag méz csomaggal, amit ezúttal is nagyon köszönjük!
Óvodánkba látogattak a tűzoltók.
A gyermekek számára nagy élmény volt, hogy közelről láthatták a tűzoltó autót, és a tűzoltók felszereléseit.
2022. Október
Pillanatképek a csoportokból.
Óvodánkba érkezett a közkedvelt mobil Planetárium. 
5 m széles, 2,80 méter magas kupola. 360 fokos látványos planetáriumi műsor segítségével ismertették meg a gyerekekkel a csillagászat alapjait, Naprendszerünk és az Univerzum érdekességeit, illetve az Oceanárium esetében a víz és a vízzel kapcsolatos érdekességeket.
Óvodásaink Bozsik Fesztiválon vehettek részt.

Látogatás egy gazdasági udvarba.

Nagyon jó élményben volt részük a gyermekeknek , köszönjük szépen a felajánlást és a megvendégelést!
Óvodánkban Nyílt drámafoglalkozáson vehettek részt intézményünk pedagógusai.
Ez a rendezvény mesterprogram megvalósulásának részeként, tanköteles óvodásaink részvételével került megszervezésre.
Az óvodás gyermekeink részt vettek a Mesevár Óvoda Magyar Népmese napja alkalmából szervezett rendezvényén, ahol a gyerekek egy tartalmas, mesebeli élményekkel teli délelőttöt tölthettek el. 
Az Állatok Világnapja alkalmából a Virágoskúti Rózsakert Biocsárdába látogattak el a gyermekek.
Külön élmény volt a gyermekek számára , hogy bivalytejet és gyógynövény teát is kóstolhattak meg.
2022. Szeptember
Pillanatképek a csoportokból
Derecskei Élménykerti kirándulás
Takarítás Világnapja alkalmából nagytakarítás óvodánk udvarán.
2021
Június
2021 június 9
Gyermeknap
. . .. .. . .
2021 június 5
Évzáró, ballagás
. . . . . . . . .. .
Május
Madarak és fák napja – szabadidős nap
.. .. . . . .
Anyák napja
.. . .
Március – Április
Ebben az időszakban óvodánk a Covid 19 okozta vírushelyzet miatt ügyeleti rendben működött, tevékenységeink a Balmazújvárosi Gyereksarok facebook oldalon találhatók.
Február
2021 február 23
Farsang
.. . . . ..
Január
2021 január 20
Szabadidős nap a tél jegyében
Mese: Visszajött a répa
. .. . . .. .
Téli örömök
. . . ..
2020
December
Karácsonyi ünnepség
. .. ..
Szabadidős nap – Karácsony
Nálunk járt a Mikulás
. ... .
November
Szabadidős nap – ősz
. ....
Október
Állatok Világnapja
. .. .
Szeptember
Szeptember 24
„Őszi éjjel izzik a galagonya….” –
Nyílt foglalkozás a drámacsoportban.
. .. .
Takarítási Világnap
. . ..
Augusztus
Július
Nyári élet
. .. ..
Június
Gyermeknap
. .. ..
2020 június 6
Ballagás
. .. ..
Február
2020 február 21
Télűzés a Nyitnikék Óvoda udvarán
. .. .. .
2020 február 19
Farsang
. .. ..
2020 február 6
Óvodába hívogató
. .. .
Január
2020 január 21
Szabadidős nap – Tél
. . . ..
Óvodába hívogató
Kedves leendő óvodások és szülők!
Sok szeretettel várjuk azokat a gyerekeket szüleikkel,
akik ősztől a Nyitnikék Óvodába  (Hortobágyi Utcai Telephely)
szeretnének járni. Gyertek, nézzétek meg óvodánkat, ismerkedjünk meg!
A rendezvény ideje: 2020. 02. 16.30.
Ha hoztok magatokkal benti cipőt, kényelmesebben tudtok játszani.
Várunk titeket.
A Nyitnikék Óvoda dolgozói
JANUÁR
2020. 01. 16.
Házi vers – és mesemondó verseny
. . ..
2019
DECEMBER
2019. 12. 18.
Karácsonyi játékdélelőtt
. . . ..
2019. 12. 13.
Karácsonyi szabadidős nap
. . . .. ..
NOVEMBER
2019. 11. 22.
Hulladékcsökkentés
. .. .. .
2019. 11. 12.
Szabadidős nap – Ősz, tűz
. .. .. .
OKTÓBER
Állatok Világnapja
. . ..
2019. 10. 01.
A Derecskei Gyümölcsösben jártunk.
. .. ..
SZEPTEMBER
Takarítási világnap
. .
..
JÚNIUS
Nyári élet az óvodában
.  ..  . . . . ..
2019 06 08
Ballagás
 . ..  ..
2019 06 08
Évzáró
.  ..  ..  ..
2019 05 31
Gyermeknap
.  ..  ..
.  .. .
2019 05 29
A Nyíregyházi Állatparkban jártunk
.  .. .
2019 május 25
Városi gyermeknap
.  ..  ...
2019 május 10
Kossuth Utcai Telephely – díjkiosztó
..  ..
2019 május 10
Madarak és fák napja nyílt szabadidős nap
.  ..  .. .
ÁPRILIS
2019. április 26
Zöld manó hétpróba
 . ..  .. ..  ..
2019. április 25
Föld napja
 . ..  ..  ..
MÁRCIUS
2019. március 22
Víz világnapja – Nagyhegyes, Kráter – tó
 . .. .
2019. március 14
.  ..  ..
FEBRUÁR
2019. február 28.
Farsang
.  ..  ..  .. .
JANUÁR
2019 január 29.
Szabadidős nap tél – víz jegyében
 . .. . .
2019 január 24.
Balettbemutató
.  .. .
2019 január 24.
Városi vers- és mesemondó verseny
.  .. .
Büszkék vagyunk rájuk:
Balogh Bence Máté – 2. helyezés
Gyuri Mátyás István
Katona Emma – 1. helyezés
2019. január 21.
„Óvodára hangoló”
.  ..  ...
2019. január 17.
Óvodai szintű vers- és mesemondó verseny
.  . ..
2018
DECEMBER
2018. december 20.
Karácsonyi játékdélelőtt
 . . . ..
2018. december 17.
Szabadidős nap – Karácsony
.  ..  ..
2018. december 6.
Nálunk járt a Mikulás
 . ..  ..
NOVEMBER
2018. november 16.
Tűzgyújtás
.  ..  .. .
2018. november 15
Szabadidős nap – Ősz
Szutyejev: A gomba alatt – Óvónők mesejátéka
Műhelyek:
– Gomba mintázása
– Őszi koszorú ragasztással
– Finom falatkák
– Dramatikus játékok ősz témában
. .
.  .. .
OKTÓBER
Október 4 – Állatok Világnapja
. . ..
SZEPTEMBER
Kirándulás a Derecskei Almáskertbe
. . .
Óvoda – iskola átmenet
 . ..
JÚNIUS
Nyár
 .  . ..
2018. június 6.
.  . . ..  . ..
2018. június 2.
Évzáró, Ballagás
 ..
  .
MÁJUS
2018. május 10.
Madarak és fák napja – nyílt szabadidős nap szülőkkel és tanítókkal
 . . . . . . ..
ÁPRILIS
2018. április 26.
 .. ..
2018. április 20.
Zöld manó hétpróba
 . . . ..
2018 április 19.
Föld napja
 . . . . . ..
MÁRCIUS
2018. március 21.
Szakmai nap

Programunk:

8.30-9.00       Érkezés, regisztráció

9.00-9.30       Megnyitó

9.30-10.15       Természetvédelemre nevelés 3-6 éves korban

Lehetőségek a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Előadó: Kemecsei Ágnes, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának képviselője

10.20-10.50     A gyerekek környezeti nevelésének módszerei

Fekete Gólya erdei óvoda, Erdőspuszta

Előadó: Farkas Csilla, biológus

11.00-11.45      Drámafoglalkozás – a környezetvédelem jegyében, nagycsoportos gyerekekkel

11.45-12.15      Beszélgetés, eszmecsere a látott foglalkozásról

12.15-              Záró gondolatok, ebéd

 . . ..

2018. március 14.
A Szabadságharcra emlékeztünk.
 . ..  ..
FEBRUÁR
2018. február 23.
Farsang
 . . . . . . ..
2018. február 13. – 14.
Intézményi innováció: „Tél a Kadarcsban” – téli madárvédelem
 . . . . . ..
JANUÁR
2018. 01. 31.
Szabadidős nap – Tél és Víz jegyében
Mese: A róka meg a nyúl – óvónők dramatizálása
– „Téli olimpia”- mozgás
– Teknősbéka – vegyes technika
– Hófelhő – ragasztás
– Halacska – dugónyomat
 . . . ..
” Óvodára hangoló „
2018. január 26.
 . . ..
2018. január 23.
Házi vers- és mesemondó verseny
Óvodánkban a mai napon rendeztük meg a már hagyománnyá vált házi vers- és mesemondó versenyt, amely a városi szintű verseny ” előszobája”. Óvodásaink izgatottan készültek erre az eseményre, amelyre meghívtuk szüleiket is. A versenyen a Margaréta, Tulipán és Gyöngyvirág csoport képviselői voltak:
– Ferenczi Réka
– Kunkli Réka
– Szabó Balázs
– Szabó Péter
– Lukács Laura
– Tóth Veronika
-Balogh Nóra
– Szabó Vanda
– Zavaczki Zsófi
Mindannyian korukat meghazudtoló felkészültségről tettek tanúbizonyságot és nehezítették a zsűri dolgát. A városi versenyen Ferenczi Réka, Kunkli Dorka és Szabó Vanda képviseli óvodánkat. Minden versenyzőnknek gratulálunk.
 . . . ..  ..
” Óvodára hangoló „
Szeretettel hívunk minden kedves szülőt gyermekével együtt óvodánkba, a Nyitnikék Óvodába, „Óvodára hangoló” rendezvényünkre. Ezen a rendezvényen lehetőséget biztosítunk egy önfeledt játékra, tartalmas tevékenységekre. Megismerkedhetnek óvodánkkal, az óvodapedagógusokkal.
A program időpontja: 2018. január 26-a, péntek, 17 óra. 
Nyitnikék Óvoda dolgozói
Nyitnikék Zöld Óvoda Balmazújváros fényképe.
2018. 01. 16.
Játékos foglalkozás a szelektív hulladékgyűjtésről, a Zöld Kör aktivistájának közreműködésével.
 . . ..
2017
DECEMBER
2017. 12. 18.
Karácsonyi játékdélelőtt
A mai napon nyílt karácsonyi játékdélelőttre invitáltuk gyermekeink szüleit. Dalokkal, versekkel, tánccal köszöntöttük a karácsonyt. Ezt követően manuális műhelyekben készíthettek gyermekeink asztali díszeket, illatosítót, karácsonyfa díszeket. A délelőtt hátralévő részében birtokba vettük az új játékokat.
 . . . ..
2017. 12. 14.
Nyílt balettfoglalkozás
 . . ..
2017. 12. 14.
Szabadidős nap – Karácsony
Választható műhelyek:
– Táncház
– Karácsonyfa spatulából ragasztással
– Karácsonyi füzér
– Fenyődíszítés nyomdázással
 . . . ..
2017. 12. 06.
Mikulás nap
A mai napon nálunk járt a Mikulás. Az elmúlt napok a várakozás és készülődés jegyében teltek óvodánkban, míg végre megérkezett hozzánk a piros ruhás, jó Mikulás. Közös énekléssel és az óvónénik bábjátékával ( Jön a Mikulás című mese ) vártuk őt. Megérkezve hozzánk dalokkal és versekkel köszöntöttük, ő pedig csomaggal ajándékozott meg minden Nyitnikék óvodás gyereket.
 . . . . . ..
2017. 12. 01.
Téli madárvédelem – előadás nagycsoportosoknak.
 . . ..
NOVEMBER
2017. 11. 25.
„Tapossa laposra!”
 . . . . ..
2017. 11. 22.
Szabadidős nap
Ősz – Tűz
Szabadidős napunkat a Répa című mesével kezdtük, amit az óvónénik játszottak el a gyerekek nagy örömére és megelégedésére. Ezt követően a következő műhelyek közül választhattak:
 –  Süni lisztgyurmából
 – Gyümölcssaláta készítése
– Drámajátékok
– Sündisznó fonalból
 . . . . ..
Nálunk jártak a tűzoltók
2017.11.17.
 . . . . ..
Tűzgyújtás – 2017.11.16.
Melyik anyag ég el a tűzben?
 . . . . ..
Tűzriadó – 2017. 11. 06.
 . .. .
OKTÓBER
Tűzgyújtás
 . . . . ..
2017. október 17.
Városunkban a mai napra szervezték a már hagyománnyá vált Túzokfutó versenyt. Ezen a rendezvényen óvodánkat a Nyitnikék óvodát középsőseink és nagycsoportosaink képviselték. Ezen a programon fizikálisan erősödtek gyermekeink, nőtt az állóképességük és az egészséges életmódra nevelés is megvalósult. A jutalomba kapott alma nagyon hamar elfogyott, de a mozgásos játékokat támogató eszközök hosszú időre hozzájárulnak gyermekeink mozgásfejlesztéséhez.
 . . . ..
SZEPTEMBER
2017 szeptember 29.
A mai napra szerveztük az idei nevelési év első kirándulását Derecskére az almáskertbe ahol interaktív kertpedagógiai programon vettünk részt. A programot hozzáértő szakemberek vezették, akik az állomásokon sok új ismerettel gazdagították gyermekeinket. Megmutatták gyümölcsöst, ahol jelképesen ajándékba kaptunk egy almafát, amit gyerekeink ” Mosolygó”- nak neveztek el. Megkóstolhattuk a rostokban gazdag almalevet. Legnagyobb élmény a traktor vontatta ” vonaton” való utazás volt, amivel egészen a hűtőházig utaztunk. Az almaszüret előtt megismerkedtünk az almaszedés helyes technikájával. Próbára tesszük emlékezetünket és megpróbáljuk lerajzolni élményeinket az óvodában.
.  ..  ..
2017 szeptember 22.
Óvodánkban a Takarítási világnap alkalmából udvarrendezést szerveztünk gyermekeink részvételével. A gesztenyefákról lehullott gesztenyéket ládákba gyűjtöttük. Ezekből manuális tevékenységek során figurákat készítünk, de nagy részét a leadjuk gyógynövény feldolgozás céljára. A lehullott faleveleket összegereblyéztük és a komposztálóba vittük. Megbeszéltük a komposztálás hasznosságát és fontosságát. Gyermekeink aktívan, örömmel és szívesen kapcsolódtak be a felkínált tevékenységekbe. A környezetünk szépségéért és a természet megóvásáért végzett munka a munkára nevelés részeként valósult meg.
 . . ..
AUGUSZTUS
2017.08. 29.
Óvoda – iskola átmenet
Bocskai Tagintézmény
.  .. .
JÚNIUS
2017 június 7.
Gyermeknap
A mai napon óvodásaink részére gyermeknapot szerveztünk. Rendezvényünk közös játékos tornával indult, majd különféle műhelymunkákban vehettek részt óvodásaink: szélforgó készítése, röpülő madár színezése, aszfaltrajz, akadálypálya, lovaglás…stb. Ez idő alatt a gyerekek vállalkozó szülei finom slambucot és paprikás krumplit készítettek, amit jó étvággyal elfogyasztottunk. Úgy, mint a süteményeket, fánkot és popcornt. Minden szülőnek és közreműködőnek köszönjük a segítségét.
 . . . . ..
2017. június 6.
Kirándulás Debrecenbe a Vojtina Bábszínházba
Már hagyomány óvodánkban, hogy az immár hatodik éve működő drámacsoportunk az évet egy előadás megtekintésével zárja a Vojtina Bábszínházban. Most A sárig kicsi kígyó című mesét néztük meg. A mesét az előadók igen magas színvonalon és tartalommal megtöltve közvetítették a gyermekek felé, akik ezt folyamatos figyelemmel és érdeklődéssel hálálták meg. Az előadás után finom fagyival jutalmaztuk meg magunkat. A bábszínházba való látogatást mindenkinek ajánljuk.
 . . . . ..
2017 június 3.
Óvodánkban a mai napon rendeztük meg a ballagással egybekötött évzáró ünnepségünket. Rendezvényünkre meghívtuk gyermekeink szüleit, hozzátartozóit. A műsort ballagóink kirándulásra invitáló „kalapos tánca” nyitotta. Majd a középsősök  népi játékai, táncai következtek. A kiscsoportosok állatok bőrébe bújva csillogtatták tudásukat. Ünnepségünk végén ballagóink lufi elengedésével vettek búcsút óvodánktól.
 . . . . ..
MÁJUS
Május 28
Városi gyereknap
A mai napon került megrendezésre városunkban a gyereknap. Óvodánkat  két csapat képviselte ezen a rendezvényen. Az egészségmegőrző vetélkedőn 4 fős, míg a családi vetélkedőn 6 + 6 (anyuka) fős csapat versengett. Mindannyian remek teljesítményt nyújtottak és aktívan dolgoztak. Köszönjük részvételüket.
 . . . . ..
Május 11

Kirándulás a  Fekete Gólya Erdei Óvodába

Zöld óvodaként kiemelten kezeljük a környezettudatos nevelést, a gyerekek természettel kapcsolatos ismereteinek bővítését, fejlesztését. Nagyban segíti ezt a törekvésünket az erdei óvodában való részvétel. Május 11-én, a Madarak és fák napja, zöld jeles napot követően látogattunk el Erdőspusztára, az erdei óvodába.

Az erdei óvodában sok új ismerettel gazdagodtunk. Megismertük a Fekete gólyát. Az erdőspusztai tanösvényt bejárva pedig erdei kincsekkel: makkal, mohával, csigaházakkal, gallyakkal gazdagodtunk, gyógynövényekkel ismerkedtünk. Megfigyeltük a fákat, bogarakat, virágokat. Meghallgattuk az erdő hangját, nyomokat kerestünk az erdőben a mohák, virágok, bogarak által. Az erdei kirándulásunkat kísérőnk, Farkas Csilla, biológus tette tartalmassá, sok ismeret átadásával, érdekesség elmesélésével. Emkékként elhoztuk az általunk kiválasztott fák kéregnyomatát.

 . . . . ..

 

Május 10 – Madarak és fák napja
Nyílt szabadidős nap
A madarak és fák napja zöld óvodánk jeles napja. Ebből az alkalomból már hetedik éve nyílt szabadidős napot szervezünk, amelyre meghívjuk a gyermekek szüleit és a leendő elsős tanító néniket. Programunk a felnőttek mesejátékával kezdődött. Címe: Orsovai Mária Segítség a pillangónak. Ezt követően különböző műhelyekben barkácsolhattak a gyerekek szüleikkel és a tanító nénikkel, közben lehetőség volt kötetlen beszélgetésre. Ez a program mélyíti óvodánk partnerkapcsolatait (óvoda – család, óvoda – iskola) a tevékenykedtetés pedig fejleszti gyermekeink képességeit.
 . . . . ..
Május 8- 9
Anyák napja
Ezekben a napokban ünnepeltük csoportjainkban a tavasz, de talán az egész év legszebb ünnepét az anyák napját. Versekkel, dalokkal, mesével és sok – sok mosollyal köszöntük meg munkájukat, szeretetüket.
Gyöngyvirág csoport
 . ..
Margaréta csoport
 . . . ..
Tulipán csoport
 . . . ..
Május 2
A mai napon nagycsoportosaink részére kirándulást szerveztünk Debrecenbe az Állatkertbe. Ez a kirándulás az őszi elmaradt látogatás pótlása volt, ezzel tartoztunk a gyerekeknek. A tavaszi állatkerti kirándulásban, többek között az volt a jó, hogy több állatnak is kicsinye volt. Így még emlékezetesebb marad az élmény. A gyerekek közül többen most ültek először vonaton vagy villamoson. A kirándulás szerves részét képezte most is az önfeledt játék az Ötholdas Pagonyban. Ezt a programot minden családnak javasolni tudjuk.
 . ..  . ..
ÁPRILIS
Április 24
Föld napja – Szakmai nap
Óvodánkban a Föld napja alkalmából szakmai napot rendeztünk, mint Hajdú – Bihar megye zöld óvoda bázisóvodája.  Erre az alkalomra meghívtuk megyénk zöld óvodáinak óvónőit. A rendezvényen bemutattuk óvodánk ez irányú tevékenységeit. Meghívott előadónk Szarvas Vera, a Zöld kör aktivistája népszerűsítette „Legyél válogatós!” és Fekete Péter ÖKOpakli játékukat. Vendégeink megnézhették az újrahasznosítás szellemiségében készített kiállításunkat, majd részt vehettek a nagycsoportosok részére szervezett Zöld manó hétpróbán. Rendezvényünk a környezettudatos nevelés óvodás korban történő megalapozását hivatott szolgálni.
.  ..  .. .
Április 12

Tulipán csoport „KIKELET” című projektjének záró rendezvénye.

„Tavaszköszöntő műsor”

. .. .

Április 11 – 12
Nyílt napok
Az óvodánkban folyó nevelő és oktató munkába való betekintés céljából nyílt napokat rendeztünk az ide járó gyermekek szülei számára. A szülők képet kaptak gyermekeik mindennapjairól, az intézményünkben folyó munkáról.
Tulipán csoport
.  .. .
Margaréta csoport
.  ..  ..
Gyöngyvirág csoport
.  .. .
” Aki halad, le nem marad”
2017 április 4- én iskolába készülő nagycsoportosainkkal sportdélutánon vettünk részt. A játékos vetélkedőt a Balmazújvárosi Általános Iskola nevelői szervezték az óvoda – iskola átmenet programsorozat részeként. Óvodásaink nagy örömmel és odaadással hajtották vére a feladatokat és nagyon jól érezték magukat.
.  ..  . ..
MÁRCIUS
Veteményezés
A mai nap kiválóan alkalmas volt arra, hogy hozzálássunk óvodánk környezetének, udvarunknak rendezéséhez. Prioritásként megkezdtük a veteményezést. Laci bácsi, óvodánk udvarosa felásta a veteményeskertünket , mi pedig bevetettük. Megismerkedtünk a vetőmagokkal (borsó, retek) és nagy gondot fordítottunk arra, hogy az apró hagymákat gyökerükkel lefelé dugdossuk a földbe. Reméljük az idén bő termésünk lesz és jót falatozhatunk a zöldségekből.
.  . .
.
Március 22. Víz Nemzetközi Világnapja
A mai napon kirándulást szerveztünk óvodásaink részére Nagyhegyesre a Kráter – tóhoz a Víz Világnapja alkalmából. Ebben a témában a gyerekeknek már nagyon sok tapasztalata és ismerete van. Ezeket felelevenítettük és kiemeltük a víztakarékosságot, valamint az élő vizek tisztaságának a magóvását környezetünk védelme érdekében. Hazafelé még tettünk egy sétát a Keleti – főcsatorna partján. Megfigyeltük a folyó és álló víz közötti hasonlóságokat és különbségeket. Az óvodában maradt kiscsoportosaink részére zenés,mozgásos, dramatikus játékokat szerveztünk „víz” témában. A napunk igazán tartalmasan és élményekkel gazdagon telt.
.  ..  ..  ..
Március 20.
Flashmob – Öltözz zöldbe!

„Kedves Zöld Óvodások!
Tíz éves a Magyarországi Zöld Óvodák Hálózata!

Ennek örömére, illetve a tavasz köszöntésére egy kis játékot szervezünk: március 20-án, a tavaszi napforduló napján öltözzünk zöldbe! Csatlakozzatok hozzánk, és viseljetek Ti is zöld ruhákat ezen a napon.”

Ehhez a felhíváshoz csatlakozott ma óvodánk, mint bázisóvoda. A ragyogó tavaszi napsütésben programjaink voltak:

  1. Bemelegítő torna az óvoda udvarán (zene: Tavaszi zsongás)
  2. Öleld meg a fát! (Zene alatt futkosnak a gyerekek a fák között, ha elhallgat a zene, egy fához futnak, és átölelik azt. Zene: 100 folk celsius: Észak)
  3. Kimentünk a Kadarcsba, vittük a zöld lufikat, majd ott feldobtuk az összeset, arra törekedtünk, hogy ne essenek le a földre.
  4. Benn a bárány, kinn a farkas… dalos játékot játszottuk.
  5. Futóversenyt rendeztünk a mezőn korcsoportonként.
  6. Hosszú az erdő, széles az erdő… dalra indultunk az erdő felé.
  7. Sétáltunk az erdőben.
  8. Az erdőben az előzőleg elszórt szemetet összeszedtük. Megtisztítottuk az erdőt. Kerestünk bogarakat, nagyítóval madarakat a fákon, levegőben. Meghallgattuk az erdő, a madarak hangját.
  9. Játszottunk az óvoda udvarán. (Vándorbot és hátizsák, Anyu végy egy hegyet nekem!, Átmentem a szivárvány alatt, Gyermek volt minden óriás)

 

.  ..  .. .

Március 15.
1848/49 Szabadságharc Ünnepe
Ez az első hazafias ünnep, amivel óvodásaink találkoznak az óvodában. Igyekszünk számukra érthető módon közvetíteni az ünnep jelentőségét. Meséken, történeteken keresztül hozzuk közel hozzájuk a témát. (pl: Az ember a legerősebb, A furulya ) Szókincsbővítéssel gyarapítjuk ismereteiket: kokárda, magyar zászló, trikolor, huszár…stb. Verseket, mondókákat, dalokat tanulunk: Petőfi Sándor: Nemzeti dal, Megy az úton a katona, Aki nem lép egyszerre… Az ünnepnapon mi is ünneplőbe öltöztünk és elhelyeztük az emlékezés zászlóit a Kossuth szobornál.
.  ..  ..
FEBRUÁR
2017. 02. 20.
A mai napon rendeztük meg óvodánkban a télűző farsangi ünnepséget. Óvodásaink mindannyian jelmezben,
” maskarában ” érkeztek és mindent megtettünk annak érdekében, hogy sikeresen elűzzük a telet. Sokat és nagyon hangosan énekeltünk, ezt különféle hangszerekkel kísértük: kasztanyettával, rumbatökkel, kereplővel és persze cintányérral. Rengeteget táncoltunk, pihenésképpen falatoztunk. Versenyeztünk és vendégségbe mentünk a szomszédos csoportokba, ahol megcsodáltuk egymás jelmezét.
A gyerekek és a felnőttek is nagyon jól érezték magukat ezen a napon és sajnáljuk, hogy ilyen hamar véget ért ez a nap.
 . . . . ..
2017. 02. 09.
Intézményi Innovációnk keretében ma a Veres Péter Emlékparkban jártunk óvodásainkkal. Sétát tettünk a tanösvény mentén a BAKCSÓ aktivistájának, Varga Lászlónak a vezetésével és madáreleséget helyeztünk el a Kadarcsban élő madarak számára. A friss hóban sok lábnyomot figyelhettünk meg, próbáltuk kitalálni melyiket milyen állat hagyta. A téli erdő csöndjét rajtunk kívül csak egy kócsag zavarta meg, amikor felemelkedett a folyóról csőrében a zsákmányával. Reméljük sok madárnak örömet szereztünk a kihelyezett eleséggel.
.  . . .. .
2017. 02. 08.
Óvodánkban Intézményi Innováció keretében Madárfarsang néven szabadidős napot szerveztünk gyermekeink részére. Választható műhelyeink voltak:
 – Madarak élete – projektoros vetítés a BAKCSÓ közreműködésével
 – Madáreleség készítése almából, napraforgóból
 – Madáretető spatulából, ragasztással és színezéssel
 – Drámajátékok
 . . . . ..
.
JANUÁR
Ez a hónap óvodánkban a tél és víz modul egyes témáinak feldolgozásával telt. Egy – egy témát sokoldalúan közelítettünk meg, kiaknázva a foglalkozási ágak adta lehetőségeket. Mindennapi célunk gyermekeink képességeinek fejlesztése a szervezett tevékenységeken keresztül és által, valamint a szabad játék biztosításával.
Gyöngyvirág csoport
Tulipán csoport
 ..
Margaréta csoport
 ..
Óvodába hívogató
2017 január 26.
Ezen a napon szerveztük meg leendő óvodásaink részére az óvodára hangoló rendezvényünket. A gyerekek és szüleik megnézhették az óvónénik Visszajött a répa című mesejátékát, majd ujjpöttyözéssel megmintázhatták a szereplőket. Kipróbálhatták a csoportokban található játékokat, körül is nézhettek az óvoda helyiségeiben. A kicsik örömmel és bátran ” kóstolgatták” óvodánkat. Szeretettel várjuk őket szeptemberben.
 . . . . ..
2017 január 25.
Szabadidős nap
A mai napon szabadidős napot szerveztünk tél – víz jegyében.
Óvónénik mesejátéka volt : Visszajött a répa (kínai népmese)
Választható műhelyeink voltak:
– Hajó a vízen – barkácsolás, vegyes technika
– Hóember mintázása lisztgyurmából
Gyümölcssaláta készítése
– Sorverseny
 . . . . ..
2017 január 23.
A mai napon, már rendhagyó módon megrendeztük a házi vers- és mesemondó versenyünket, ami a városi  szintű verseny előszobája. Tíz nagycsoportos korú gyermek készült fel a versenyre:
Gyöngyvirág csoport:
-Horváth Zsófi
– Kiss Attila
     -Székely Blanka
Margaréta csoport:
 -Balogh Emília
– Balogh Nóra
– Kovács Regő
Tulipán csoport:
– Lukács Laura
– Szabó Attila
– Szabó Márk
-Tóth Veronika
 . . . . ..
Mindannyian magas szintű felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A választott irodalmi művet kifejezően és nagy átéléssel közvetítették a közönség felé. A városi versenyen Horváth Zsófi, Kovács Regő, Székely Blanka és Szabó Márk képviseli óvodánkat. Teljesítményükhöz, sikerükhöz gratulálunk.
Téli örömök
Óvodánk udvara igen tágas, gyermekeink minden évszakban szívesen levegőznek, játszanak kint. Ezekben az igen hideg téli napokban is biztosítjuk számukra a szabad levegőn való mozgást. Örömmel veszik a szánkózást, hógolyózást. A természet idén saját jégpályával is megajándékozott minket. Így a bátrabbak még a csúszkálás nyújtotta lehetőségeket is kihasználhatják. Játék közben sem feledkezünk meg kis barátainkról a madarakról. Naponta gondoskodunk számukra élelemről és friss vízről.
P1230350 .P1230358 .P1230362 .P1230365 .P1230374 .P1230379.
Tél – Víz modul
Így év elején hétköznapjaink a víz és tél témakörök feldolgozásával telnek. E témák köré csoportosítva választjuk ki meséinket és sokat bábozunk a gyerekeknek. Azokat a dolgokat, amiket nem tudunk a valóságban megmutatni gyermekeinknek (tenger, óceán, vízben élő állatok, vízi közlekedési eszközök) infokommunikációs eszközök segítségével (laptop, projektor) tesszük láthatóvá számukra. Szervezett tevékenységeinkkel a gyermekek képességeinek kibontakoztatása és ismereteik bővítése a célunk.
P1230220 .P1230296 .P1230238 .P1230276 .P1230325 .P1230321.
2016
DECEMBER
Karácsonyi játékdélelőtt
2016 december 20.
Óvodánkban már hagyomány, hogy a karácsonyt a szülőkkel együtt nyílt ünnepként szervezzük. Idén is meghívtuk gyermekeink hozzátartozóit óvodánkba. Csoportonként meghitt gyertyagyújtáson énekeltünk, verseltünk a feldíszített fenyőfa mellett. Ezt követően a gyerekek szüleikkel együtt díszeket, illatosítókat, szalvétatartókat készíthettek, majd birtokba vehették az új játékokat. A közösen végzett tevékenységek erősítették a családok kohéziós erejét és az óvoda – család együttműködését a gyermekek nevelésében.
P1220997 .
P1230016 .P1230040 .P1220923 .P1220929 .P1220947.
Karácsony – szabadidős nap
Így december közepén mindennapjaink a karácsonyi készülődés jegyében telnek. Az ünnepre való készülődésként december 15- én szabadidős napot szerveztünk óvodásaink részére. Sokat beszélgettünk a karácsonyról velük: mit ünnepelünk ekkor, miért más ez a nap, mint a többi, hogyan készülnek rá a családok? Ügyesen megfogalmazták gondolataikat, majd szorgalmasan láttak munkához. Választható műhelyeink voltak:
 – Karácsonyi finomság készítése
 – Fenyődísz mákszórás technikájával
 – Karácsonyfadísz lisztgyurmából gyönggyel díszítve
 – Táncház
P1220911 .P1220846 .P1220852 .P1220865 .P1220900 .P1220842.
Mikulás – nap
2016 december 6- án ünnepséget rendeztünk óvodánkban Mikulás- nap alkalmából. Közös versmondással, énekléssel hívogattuk a Mikulást, majd gyermekeink az óvónénik mesejátékát nézhették meg: Jancsi és a Télapó címmel. Ezt követően végre megérkezett a nagyon – nagyon várt vendégünk, a Mikulás. Minden Nyitnikék Óvodás gyermek gazdag csomagot kapott ajándékba és nagy örömünkre virgácsot senkinek sem hozott a jóságos Mikulás.P1220713 .P1220748 .P1220762 .P1220811 .P1220834 .DSCF0115.
NOVEMBER
Szabadidős nap
2016 november 16 – án szabadidős napot szerveztünk óvodánkban az ősz és tűz jegyében. Választható tevékenységeink voltak:
– Őszi fa ragasztása papírból
– Gyümölcssaláta készítése
– Almakoszorú nyomdázása
– Drámajátékok
P1220536 .P1220487 .P1220503 .P1220509 .P1220510 .P1220512
A Tűzoltóságon jártunk
2016 november 15- én látogatást tettünk a Tűzoltóságon. A tűzoltók (mint mindig) nagyon kedvesen fogadtak minket. Részletesen bemutatták az épületet, a tűzoltók ruháját és a tűzoltó autókat, amikor éles riasztást kaptak. Így azonnal el kellett menniük és a tűzoltást már nem tudták bemutatni, de szemtanúi lehettünk tűzoltóink villámgyors készületeinek és szirénázós elindulásuknak. Elismerés és köszönet munkájukért.
P1220473 .P1220448 .P1220458. P1220462 .P1220468.
Óvodánk Pedagógiai Programját és a Kompetencia Alapú Programcsomag fenntarthatóságát figyelembe véve ezekben a napokban a Tűz témakör feldolgozása folyik csoportjainkban. Élményszerzés és tapasztalatszerzés céljából udvarunkon tüzet raktunk és megismertettük gyermekeinket a tűz tulajdonságaival, színeivel, hangjával és eloltásának szabályaival.
P1220412 .P1220414 .P1220417 .P1220429 .P1220440.
OKTÓBER
ÉLETKÉPEK
P1220106
Tűzriadó
P1220126 .P1220093 .P1220116 .P1220121 .P1220123.
Túzok futó fesztivál
2016 október 19-én középsős és nagycsoportos óvodásainkkal Túzok futó fesztiválon vettünk részt. A megelőző napokban lelkesen készülődtünk az eseményre. Futóversenyeket szerveztünk az óvodánk melletti Túzok utcában. Örömünkre szolgált, hogy minden részt vevő gyermekünk könnyedén lefutotta a kb. 300 méteres távot a piac területén. Óvodánkba visszatérve kipróbáltuk a jutalomba kapott játékokat és ebédhez elfogyasztottuk a finom almákat. A rendezvényen való részvétellel hozzájárultunk óvodásaink egészséges életmódra neveléséhez.P1220087. P1220029 .P1220052. P1220068.
SZEPTEMBER
Kisállat kiállítás a Napsugár Óvodában
2016 október 5- én középsős és nagycsoportos gyermekeinkkel látogatást tettünk a Napsugár Óvodában. Az óvoda dolgozói az Állatok Világnapja ( október 4 ) alkalmából kisállat kiállítást rendeztek. Láthattunk nyuszikat, ( egyikük éppen tízóraiját, egy sárgarépát falatozott ) papagájokat, galambokat, ahát csigákat, tengerimalacot, aranyhörcsögöt, süniket. Gyermekeink kipróbálhatták az óvoda játékait is. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget és az élményt.P1210973.
P1210984. P1210986 .P1210981.
Parasztolimpia
P1210935. P1210860 .P1210864. P1210888.
Kirándulás Derecskére
Örökös Zöld Óvodaként, fontos számunkra a gyermekek környezettudatos gondolkodásának  kialakítása, a természetes környezet megismertetése. Ennek jegyében kirándulást szerveztünk középsős és nagycsoportos óvodásaink számára, már harmadik alkalommal a Derecskei Gyümölcsösbe 2016 szeptember 28- án. A kiránduláson megcsodálhattuk a rendkívül ápolt és gondozott kertet, megtudtuk, hogy az almafáknak rövid gyökerük van, ezért kifeszített dróthoz kell rögzíteni a törzsüket, hogy a szél ne tudja kidönteni. A sok- sok madáretető és odú pedig azért került a kertbe, hogy az ott élő madarak elpusztítsák a gyümölcsfák kártevőit. Élményekkel és új ismeretekkel tértünk vissza óvodánkba és elfogyasztottuk a finom almát és 100%-os almalevet.
P1210775. P1210791 .P1210802. P1210848 .P1210856.

Zöld Óvoda bázisintézmény

 

Nagy megtiszteltetés érte óvodánkat. 2015 decemberében elnyertük az „Örökös Zöld Óvoda” címet. Most pedig szeptemberben a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérte óvodánkat, hogy Hajdú-Bihar megyében lássa el a Zöld Óvoda bázisintézmény feladatát. Intézményünk elvállalta ezt a megtisztelő feladatot, és 2016. szeptember 15-én ünnepélyes keretek között a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyad várában megtörtént a megbízólevél hivatalos átadása, Román István helyettes államtitkár által.

dsc-4752. 20160915_111413. 20160915_152448 .dsc-4741.

 

AUGUSZTUS
2016. 08. 12 – én Családi Sportnapon vettünk részt a XVII.Kastélykerti esték keretében. Ez a családok közötti sportvetélkedő mozgalmas és eseménydús volt. Közös bemelegítés után, ügyességi labdajátékokkal szerezhettek pontokat a versenyzők. Majd, kerékpárral kellett akadályokat legyőzni, aztán futóversenyen bizonyíthattaák állóképességüket a családok. A levezető zumbázás megmozgatott minden testrészt és fejlesztően hatott a mozgáskoordinációra. Óvodánkat Kovács Regő, Tóth Veronika, Tóth Viktória, Tömöri Anna, Tömöri Nikolett és családjaik képviselték. Gratulálunk a jól megérdemelt emlékérmeikhez.
P1210765. P1210691 .P1210698. P1210702 .P1210728. P1210752.
JÚLIUS
Nyári élet
20160728_101629. 20160726_095725 .20160726_095732.
20160727_112155.
Óvodánkban a nyár folyamán is igyekszünk gyermekeink számára különféle tevékenységeket, programokat biztosítani, érdekessé és élménydússá tenni a meleg napokat. Természetesen elsődleges tevékenységük a szabad játék most is prioritást élvez, de mellette lehetőségük van bekapcsolódni mozgásos, manuális, művészeti tevékenységekbe is. Pl: foci, kiütő, célba dobó, rajzolás, festés, hajtogatás, ragasztás, mintázás, mesehallgatás, bábozás, zenehallgatás, tánc.A kezdeményezések szervezésénél figyelembe vesszük a gyerekek igényeit és kívánságait.P1200940. P1200888 .P1200907. P1200924 .P1200930.
JÚNIUS
Kirándulás – június 16.
Nevelési évünk utolsó programjaként kirándulást szerveztünk óvodásaink részére Hortobágyra. A vonatról leszállva ellátogattunk a hortobágyi Nyitnikék Óvodába. Elfogyasztottuk reggelinket, majd játszottunk az óvoda udvarán. Hamarosan megérkezett értünk a ” pusztabusz ” és kezdetét vette a szafari. Több régen őshonos állatot láthattunk: őstulkokat, fakasokat, őzeket, rókákat, teknősöket, különféle ragadozó madarakat. Kilátóból csodáltuk a pusztai panorámát és a vadlovakat. Barátságot kötöttünk egy vaddisznóval és irigyeltük a sütkérező vadmacskákat. Hazafelé tartva a vonaton komoly erőfeszítésbe került ébren maradnunk, de élményekkel és sok új ismerettel tértünk haza.P1200690.
P1200553. P1200556 .P1200632.
Gyermeknap – június 9.
Gyermeknapunk délelőttjén a szomszédos iskolában – a Bocskai Tagintézményben – alsósok műsorára kaptunk meghívást. Szívmelengető és igen értékes műsorszámokat láthattunk a gyerekektől, akik között sok volt óvodásunk is remekelt. Visszatérve az óvodába elfogyasztottuk jól megérdemelt jégkrémünket. Délután pedig, már együtt a szülőkkel, családokkal tornáztunk Földesiné Tóth Erika irányításával. ezt követően különböző műsorokat néztünk meg : karatésok bemutatóját Berecz Gábor és Kelemen Zoltán irányításával, hatodikos Bocskaisok táncát és Tar Levente zenés előadását. Folytatásként pedig elfogyasztottuk az apukák készítette slambucot, az anyukák paprikás krumpliját. Gyermekeink izgatottan bontogatták a zsákba macskát, jó étvággyal eszegették a fánkot, a popcornt. A Szabó család jóvoltából a gyerekek lovagolhattak is, ugrálhattak trambulinon és anyukák közreműködésével tetoválást is kérhettek. Mindenkinek köszönjük a munkáját, aki hozzájárult ennek a napnak a sikeres lebonyolításához.
P1200490. P1200363. P1200375. P1200397. P1200444. P1200450. P1200461. P1200480.
Évzáró – Ballagás
2016 június 4- én rendeztük meg óvodánkban a 2015/16- os nevelési évet lezáró ünnepségünket, majd elbúcsúztattuk  ősszel iskolába lépő nagycsoportosainkat.
Évzárónkon a gyerekek korcsoportonként adtak rövid műsort vendégeinknek. A kicsik bemutatták óvodai életüket, hogyan és mit szoktak játszani az óvónénikkel. A középsősök a színek világába kalauzolták el a nézőket. A nagycsoportosok pedig mozgáskultúrájukat csillogtatták meg.
Óvodánk öreg gesztenyefái alatt a ballagás méltó helyen és megható hangulatban zajlott. Elballagott óvodásainknak kitartó munkát és sikeres iskolai életet kívánunk.
P1200242.
P1190988.P1200015 .P1200066.P1200222. P1200224.
MÁJUS
Nyílt szabadidős nap, 2016 május 12.
„… évente egy nap szenteltessék
a madarak és fák védelmében!”
/ Herman Ottó /
Óvodánkban már hagyomány, hogy a Madarak és fák napja alkalmából szabadidős napot szervezünk. amire elhívjuk a gyerekek szüleit és a leendő elsős tanítónőket. Idén vendégeink számát bölcsődei nevelőkkel is gyarapítottuk. Ez a nap része az óvodai témahétnek.
Választható műhelyeink voltak:
  • Kismadár fészekben mintázással
  • Térbeli fa madarakkal
  • Madár készítése hajtogatással

Az óvónénik mesedramatizálással is kedveskedtek a gyerekeknek: Mese az eltévedt kisverébről.

A nap végén a gyerekek örömmel vitték haza anyukájukkal közösen készített fáikat és madaraikat.

P1190955 .P1190894.P1190903. P1190905. P1190919.P1190937.

Anyák napi ünnepségek óvodánkban
” Mint egy csokor színes szó, mint egy csokor virág
fogadjátok tőlünk kedves édesanyák! „
P1190801. P1190770.P1190831. P1190826.P1190735. P1190724.
ÁPRILIS
FÖLD NAPJA
A természetvédelem szellemében, április 22- én az iskolába készülő gyermekeink és a város többi óvodájából egy – egy csapat részére, valamint Újszentmargita csapatának megrendeztük a Nyitnikék Óvoda hétpróbás Zöld manója programot. A különféle próbatételekre a Kadarcsi tanösvény mentén és az óvoda udvarán került sor. Ezen a délelőttön a gyerekek megismerkedhettek a palackprés használatával, szelektív hulladékgyűjtéssel, újrahasznosítással. Menthettek halakat, békákat, kereshettek madarakat az erdőben.
A gyerekek hét helyszínen találkoztak természetvédelemmel kapcsolatos kihívásokkal. A próbák sikeres teljesítése után elnyerték a hétpróbás zöld manó címet.
P1190516. P1190435. P1190461. P1190482. P1190495. 20160422_110413.
Kirándulás a nagyhegyesi Kráter – tónál
Április első napján, a Víz Világnapjához kapcsolódva kirándulni voltunk Nagyhegyes közelében a Kráter – tónál. A gyerekeknek elmeséltük a tó keletkezési körülményeit. Sétáltunk a tó körül, megfigyeltük az ébredő természetet és tapasztalatokat szereztünk a termőföldeken végzendő tavaszi munkálatokról. Úton vissza az óvodába megálltunk a Keleti – főcsatornánál. A gyerekek megfigyelhették az álló és folyó víz közötti különbözőségeket, hasonlóságokat. Ez a kirándulás méltó lezárása volt szervezett tanulási tevékenységeink víz modul részének.
P1190322. P1190260.P1190267. P1190286.P1190304.
MÁRCIUS
A Víz Nemzetközi Világnapja
március 22.
A mai napon gyermekeink  kék színű ruhában és egy – egy kék lufival érkeztek óvodába. Ezzel és néhány programmal emlékeztünk meg a Zöld Naptár jeles napjáról. A vízcsepp útja című kisfilmet vetítettük le a gyerekeknek, megbeszéltük a víz életünkben betöltött jelentőségét és fontosságát. Az udvaron a felfújt lufik, mint vízcseppek  „tengerré ” álltak össze a homokozóban. Végezetül vízben élő állatokat rajzoltunk az aszfaltra.
Reményeink szerint sikerült a gyerekekben olyan gondolatokat ébreszteni, amelyek a víztakarékosságra és a környezetünk megóvására ösztönzi őket.
P1190211. P1190141.P1190145. P1190156.P1190165.
A Szabadságharc ünnepe
Március második hete óvodánkban az 1848 – 49-es szabadságharcról  való megemlékezés jegyében telt. Sokat beszélgettünk a gyerekekkel és meséltünk nekik a múltban történtekről. Igyekeztünk számukra érthető módon közvetíteni az ismereteket. Nagyobb gyerekeink értő figyelemmel hallgatták Móra Ferenc: A furulya című elbeszélését. Elmélyülten hajtogatták a csákókat és büszkén masíroztak benne nemzeti színű szalagokkal díszítve. Pénteken mindannyian ünneplőbe öltözve érkeztek óvodába és elvittük az emlékezés zászlóit Kossuth Lajos mellszobrához.
P1190072. P1190095.P1190106. P1190104.
FEBRUÁR
FARSANG
Óvodánkban február 23- án rendeztük meg a farsangi ünnepséget. Ezen a napon minden óvodásunk ” maskarában ” érkezett és mindent megtettünk annak érdekében, hogy sikeresen elűzzük a telet. Sokat és nagyon hangosan énekeltünk, ezt különféle hangszerekkel kísértük: kasztanyettával, rumbatökkel, kereplővel és persze cintányérral. Rengeteget táncoltunk, pihenésképpen falatoztunk. Versenyeztünk is és még a seprűnk is velünk táncolt. Vendégünk is volt Sanyi bohóc, aki elvarázsolta a gyerekeket különleges képességeivel : tányérpörgetés, légtornászat.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat ezen a napon és sajnálják, hogy csak egyszer van egy évben farsang.
P1180995. P1180905.DSC_0128.
Önálló Intézményi Innováció
Madáretetés a Kadarcsban
P1180536. P1180545. P1180548. P1180564.

A TÁMOP – 3.1.4 pályázat fenntartásának keretein belül intézményi innováció megvalósulására került sor óvodánkban 2016 02 10 -12 –én. Innovációnk a ” Tél a Kadarcsban ” célja:
– A téli évszak megfigyelése a Veres Péter Emlékparkban.
– Ismerkedés közvetlen környezetünkkel.
– A természet szeretetére megóvására nevelés.
– A gyermekek ismereteinek bővítése.
– A madarakról való gondoskodással az önzetlen segítségnyújtás képességének kialakítása.
– A BAKCSO Egyesület aktivistáival együttműködve, közvetlen tapasztalatszerzés a téli madárvédelemről.
Innovációnk első napján ” Madárfarsang” néven szabadidős napot szerveztünk. Választható műhelyek voltak:
1. Drámajátékok a madarakkal kapcsolatban
2. Bagoly és gólya báb készítése ( BAKCSO )
3. Madáreleség készítése almából és napraforgóból
4. Madáretető papírból

P1180419. P1180470. P1180484.P1180511.
2016
JANUÁR
Szabadidős nap
2016 január 28- án szabadidős napot szerveztünk óvodánkban víz- tél témakörben.
Választható műhelyeink voltak:
– Téli fa ( gríz szórásával )
– Téli falatka ( hóembert formázó kiflikarikák  répával )
 – Akvárium ( ragasztás, színezés )
P1180367. P1180374.P1180388. P1180389.
Vers és mesemondó verseny
Minden év januárjában kerül sor a városi vers- és mesemondó verseny megrendezésére. Ezt megelőzően óvodánkban ” házi versenyt ” szerveztünk nagycsoportos jelentkezőink részére. A gyerekek kitartóan készültek és január 20- án tartalmas, színvonalas előadásokkal leptek meg minket, szüleiket és a zsűrit. Az utóbbi döntése alapján óvodánkat Horváth Zsófi, Szabó Boglárka és Kunkli Áron képviseli a városi rendezvényen. Köszönjük minden közreműködő munkáját.
P1180253. P1180231.P1180196. P1180187
2015 DECEMBER
KARÁCSONY
Óvodánk csoportjaiban december 16 – 17- én  a délelőtti órákban került sor a karácsonyi játékdélelőttök megrendezésére. A gyerekekkel izgatottan készülődtünk ezekre a napokra. Verseket és dalokat tanultunk és amikor elérkezett a várva – várt nap a szülőkkel közösen elénekeltük őket. A gyertya és csillagszóró gyújtása, az éneklés, verselés együtt a gyerekek szeretteivel meghitté tették ezt az ünnepet.
Ezt követően különféle asztali és karácsonyfára való díszeket készítettünk családias hangulatban együtt a szülőkkel.
P1170876.P1170897.P1170920. P1170960.
2015. december 16.
Örökös Zöld Óvoda cím
2015Óvodánk már 3 egymást követő hároméves ciklusban viselte nyertes pályázatok révén Zöld Óvoda címet, így most pályázhattunk az Örökös Zöld Óvoda címre, ami sikeresen meg is történt.
Ahhoz, hogy elnyerhessük ezt a megtisztelő címet egy komoly kritériumrendszernek kellett megfelelnünk.
Óvodánk nevelőtestülete évek óta olyan szellemben dolgozik, amely nagyban segíti a gyerekek környezettudatos magatartásának formálását, tudatosan tesz azért, hogy a Zöld Óvoda kritériumrendszer elemei megvalósuljanak a Nyitnikék Óvodában. Rendszeresek a környezetvédelmet szolgáló programok (papírgyűjtés, jeles napok megünneplése, Zöld manó hétpróba, Erdei Óvoda, elemgyűjtés, PET palackgyűjtés, szelektív hulladékgyűjtés, Kadarcsi tanösvény bejárása).
Örökös Zöld Óvoda címmel jelenleg az országban 52 óvoda rendelkezik. A cím ünnepélyes átadására 2015. december 16-án, Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban került sor.
Ez a cím visszavonásig szól, és az óvodánk közösségét nagy lelkesedéssel tölti el a feladat, a cím megőrzése. A fenntarthatóság biztosítása, a természetet óvó, védő, szerető nemzedék nevelése, a jövő záloga.
„Lásd a fényt, ne bántsd, mi érted él!
Halld a szót, mit föld, az ég beszél.
Nézd a bolygót! Oly` tiszta kék.
Élj ma úgy, hogy éljen még!”
/Orbán Tamás/1.. 20151216_114507.OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
SZABADIDŐS NAP
2015 december 10- én szabadidős napot szerveztünk óvodánkban az adventi várakozás és karácsony jegyében. a hangulati megalapozást az óvónénik karácsonyi énekei adták. Ezt követően a gyerekek a következő műhelyekből, tevékenységekből választhattak:
– Karácsonyi csengő mintázása
– Mézeskalács készítése
– Karácsonyi falatka
 – Karácsonyfa díszítése ragasztással
P1170839 .P1170834.P1170837
MIKULÁS
December 4-én óvodánkba látogatott a Mikulás. Érkezését a gyerekek nagyon izgatottan várták. Kívánságaikat lerajzolták és elküldtük a Mikulásnak. Ezen a napon az óvónénik bábjátékkal kedveskedtek a gyerekeknek és a Gyöngyvirágosok nagycsoportosai zenés műsorral örvendeztették meg társaikat. A Mikulás nagy megelégedettséggel hallgatta óvodásaink róla szóló verseit és dalait majd mindannyiukat megjutalmazta egy- egy csomaggal, amelyet boldogan vittek haza a gyerekek.
P1170776.DSC_0031.DSC_0106. DSC_0252.
2015 NOVEMBER
Éghető – nem éghető
Óvodásaink számára közös játékot szerveztünk óvodánk udvarán. Különböző anyagokból készült tárgyakat helyeztünk el az udvaron. A gyerekeknek ezeket kellett megkeresniük, majd anyaguk szerint csoportosították a tárgyakat és karikákba helyezték őket. / papír, textil, üveg, fém, műanyag / Ezt követően kipróbáltuk, hogy mely anyagok égnek el a tűzben és melyek nem. Így a gyerekek közvetlen tapasztalatszerzéssel tehettek szert új ismeretekre. A tüzet most nem vízzel, hanem homokkal oltottuk el.
P1170721P1170743P1170751P1170758
Tűzoltók az óvodánkban
November 6- án óvodánkba invitáltuk a Tűzoltóság munkatársait és autójukat. A gyerekek izgatottan várták érkezésüket. Lehetőségünk volt alaposan szemügyre venni a tűzoltóautót kívül, belül. Részletes bemutatóban volt részünk úgy a személyes felszerelésről, mint az eszközökről. A fény- és hanghatások a gyerekek teljes figyelmét élvezték. Legnagyobb siker mégis a kicsi fecskendőnek volt, amit mindannyian kipróbálhattak.Köszönjük a tűzoltók aktív együttműködését.
P1170484P1170501P1170522P1170499
Szabadidős nap
Óvodánkban 2015 november 5- én szabadidős napot szerveztünk az Ősz-Tűz jegyében. Ráhangolódásként a gyerekek megnézhették Szutyejev: A gomba alatt című meséjét az óvoda dolgozóinak előadásában. A nap folyamán különböző tevékenységek közül választhattak a gyerekek. Készíthettek só- liszt gyurmából és napraforgómagból sünit, só- liszt gyurmából és gesztenyéből csigát. Lehetőségük volt finom falatkákat csinálni kiflikarikából uborkával és sonkával. Csoportonként alkothattak nagy tüzet, ahol minden gyerek kivágott tenyérformája adta a lángokat. Ez a napunk szorgoskodással és aktív tevékenykedéssel telt.
P1170463P1170455P1170451P1170436
2015 OKTÓBER
Látogatás a derecskei gyümölcsösben
október 01.A tavalyi élményeken felbuzdulva, ebben az évben is szerveztünk látogatást a derecskei almáskertbe. Több, az előző évben még középsős gyermek emlékeiben még ma is elevenen élő emlék maradt az ott tett tavalyi kirándulás. Izgatottan keltünk útra a kellemes őszi időben. Ismét Bálint bácsi várt bennünket, akit a gyerekek örömmel köszöntöttek. Ó a kertpedagógiai program vezetője, aki a gyermekekhez közel tudta hozni a gyümölcsöskert mindennapjait, a benne élő állatokat interaktív bemutatásával, a kerthez illő játékokkal.
Nagy élmény volt munkában, almaszüretben látni az embereket, és az almával teleszedett konténerekkel felszerelt traktort.
A gyerekek a kert bejárását követően maguk is belekóstolhattak az almaszüretbe, ami nem mindennapi élmény volt számukra. A leszedett almákat hazavihették, valamint minden gyermek kapott egy kis dobozos derecskei almából készített 100%-os almalevet.
Több napon keresztül beszéltünk még az ottani élményekről, és ez a nap volt kiindulópontja több tevékenységnek is a következő hét folyamán.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kirándulás Debrecenbe
Az Állatok Világnapja alkalmából kirándulást szerveztünk nagycsoportos óvodásaink számára 2015 október 9- én Debrecenbe az Állatkertbe. Izgatottan készülődtünk az útra és nagyon izgultunk, hogy jó időnk legyen. Sokat beszélgettünk arról, milyen állatokat fogunk látni, hogy sokukat miért csak itt láthatjuk? A fiúk legtöbbje az oroszlánokra volt kíváncsi, míg a lányok a színes papagájokat csodálták leginkább. A gyerekek már elég sokat tudtak az állatokról, de a kiránduláson még több ismeretre tehettek szert. Új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva tértünk haza.
P1170322
P1170331P1170337P1170351
2015 SZEPTEMBER
Mobilitás heti programon a Nyitnikék Óvoda gyerekeivel
Óvodánk nagycsoportosai a városunkban szervezett mobilitás hét keretében részt vettek a BAKCSO által hirdetett programon, a Veres Péter Emlékparkban szervezett rövid túrán. Ezt követően a gyerekek az aktivisták segítségével a parkban, a természetben ismerkedtek az ott található fákkal, növényekkel; felismerték a levelüket, és a hozzátartozó terméseket. Természetes anyagokból, tojástartóból, ágakból, fűszálakból szemet gyönyörködtető tulipánokat készítettek, amit örömmel vittek haza a nap emlékére. Ez a nap a szervezett tevékenységekkel hozzájárult a gyerekek környezettudatos neveléséhez.
20150918_152026
20150918_152512
20150918_15320920150918_154211
2015. JÚNIUS
Gyermeknap
2015 június 8
Idei gyermeknapunkra is vendégül hívtuk a gyerekek szüleit, testvéreit egy közös mulatságra, munkálkodásra, szórakozásra.  Rendezvényünk megnyitásaként Szendi Katalin, aerobik oktató közös tornára csábította a gyerekeket, szülőket, dolgozókat. Ezt követően volt óvodásaink közreműködésével színvonalas táncműsort láthattunk a Lesz Dance tánccsoport előadásában. A nap további részében lehetett játszani a Petrovics család népi gyermekjátékain, csillám tetoválást készíttetni, slambucot, fánkot, popcornt falatozni, gyöngyöt fűzni,röptethető madarat barkácsolni. Ez a délután vidám hangulatban és tartalmasan telt. Köszönjük az Elamen ZRT. és a   szülők felajánlását, valamint az aktív közreműködést és segítséget.
.
P1170114 .P1170140P1170161. P1170178
Évzáró – Ballagás
2015 június 6
Az idei nevelési évünk évzáró ünnepségén óvodásaink korcsoportonként örvendeztették meg szüleiket kis műsorukkal. A kiscsoportosok a tavasz aprócska állatainak bőrébe bújva (csiga,katicabogár,lepke) csaltak mosolyt vendégeink arcára. Középsőseink törpés műsorukkal szereztek örömet, míg a nagyok korukhoz illően Carl Orff zenéjére koreografált táncukkal lepték meg hozzátartozóikat.
Ezt követően ballagási ünnepségünkön a kisebbek verssel búcsúztatták el iskolába menő társaikat, akik egyenként köszöntek el az óvodától és az itt maradó gyerekektől, felnőttektől.
.
P1160978P1160992P1170016P1170094
.
2015. MÁJUS
Kirándulás ErdőspusztáraZöld Óvodaként erdei kirándulást szerveztünk középsős és nagycsoportos óvodásaink részére Erdőspusztára, a Fekete Gólya Erdei Óvodába. A helyszínen interaktív programon vehettünk részt. A gyerekek két csoportban dolgozhattak. Egyik csoport a Víz témakörben halacska alakú süteményt készített, amit el is fogyasztottunk, a másikban megismerkedtünk a fekete gólya élőhelyével, külső jegyeivel és táplálkozási szokásaival. A foglalkozások után terepgyakorlaton is részt vettünk egy erdei séta során, ahol az erdő életével, a természetvédelem fontosságával ismerkedtünk szakképzett kísérőnk által. Ez a nap igazán bővelkedett új ismeretszerzési lehetőségekben és élményekben.

2015 május 27.

Drámacsoportosokkal a Vojtina Bábszínházban

Hagyomány már óvodánkban, hogy a drámacsoportos gyerekekkel nevelési év befejezéseként ellátogatunk a debreceni Vojtina Bábszínházba. Így történt ez ebben az évben is. Az utazást vonattal oldottuk meg, ami több gyereknek az első vonat élménye volt. Majd a Debrecenbe való érkezés után gyalogosan jutottunk el a Bábszínházba. A borús időjárás ellenére a gyerekek jól bírták a fáradozást, és lelkesek voltak az odavezető úton. Az „Őztestvérek” című meseelőadást tekintettük meg.

A népmese magas művészi fokon való megelevenítése méltán varázsolta el a gyerekeket. Az előadás végén önkéntelen fogalmazták meg, hogy nagyon tetszett a mese, még a bennünket kedvesen kikísérő bábművészeknek is kifejezték ezt a véleményüket, és mondtak köszönetet a látottakért. A visszaúton figyelmet fordítottunk az útközben látható nevezetességekre, a Nagytemplomra, a Kossuth térre, a szökőkutakra, Csonkatemplomra. Ámuldozva nézték a nagyvárosi forgatagot, és nagyon élvezték még hazafelé újra a vonatutazást.

Nem mindennapi élményben volt részük a gyerekeknek, olyan művészi élménnyel lettek gazdagabbak, ami mindenképpen pozitívan hat személyiségük fejlődésére, erkölcsi ítélőképességükre, ízlésvilágukra.

20150527_124136. 20150527_13464820150527_153039.20150527_153319

Madarak és fák napja – témahét

2015 május 4-8 között valósult meg óvodánkban a TÁMOP 3.1.4 pályázatban vállalt témahét. A hét,nyílt szabadidős nappal zárult, ahol vendégeink voltak a gyerekek szülei és a leendő elsős tanító nénik is.A gyerekek és a vendégek megnézhették az óvónénik mesejátékát: Az aranyos tarajas kiskakas címmel

P1160794P1160808P1160822P1160837
2015. ÁPRILIS.

„A természet zöldje a növények és a fák élete. A zöld maga az élet.”

Zöld manó hétpróba a Nyitnikék Óvodában

A Zöld Óvoda szellemében, április 23-án, a Föld napjához kapcsolódva nagycsoportos gyerekeink számára hagyományteremtő szándékkal megrendeztük a Nyitnikék Óvoda hétpróbás Zöld manója programot.A gyerekek hét helyszínen találkoztak a természetvédelemmel kapcsolatos kihívásokkal. A próbák sikeres teljesítése után elnyerték a Nyitnikék Óvoda hétpróbás Zöld manója címet, egy jelvény formájában, amit méltán büszkén viselhetnek majd a továbbiakban.

A programot a Kadarcsi tanösvény mentén, és az óvoda udvarán rendeztük meg.A programot segítették óvodánk volt dolgozói illetve a BAKCSO Egyesület képviselői.

P1160299P1160341

P1160374P1160444

2015. MÁRCIUS

Projekt a Tulipán csoportban

A TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében 3 hetet meghaladó projekt valósult meg a Tulipán csoportban. A projekt a „Kikelet” címet kapta, és a tavaszi rügyfakadástól a tavasz kibontakozásáig tart. Ebben az évben március 09. és április 01. közé esett ez az időszak. A gyerekek tanúi voltak a korai rügyfakadásnak, a tavasz ébredésének, amelyek tapasztalatszerzéseken keresztül valósult meg. Sétákat szerveztünk közvetlen környezetünkben. Megfigyeltük a virágos kertekben előbukkanó virágokat: krókuszt, hóvirágot, nárciszt, jácintot. A rügyező fák is szinte a szemünk láttára bontogatták leveleiket, borultak virágba. Kirándultunk a Kráter-tóhoz, ahol találkoztunk a vízpart apró élőlényeivel, gyíkokkal, pókokkal, pillangókkal, békákkal. Ismerkedtünk a háziállatokkal, kicsinyeikkel. A projektet már hagyományos módon a húsvéti ünnepet megelőző kiállítással, és a szülőknek bemutatott „Zöldágjárás” tavaszköszöntő bemutatásával zártuk.

20150316_10471720150320_093347

P1160084P1160184

KIRÁNDULÁS A NAGYHEGYESI KRÁTER-TÓHOZ
2015 március 23

A Víz Nemzetközi Világnapja alkalmából az idei évben kirándulást szerveztünk óvodánk középsősei és nagycsoportosai részére a Nagyhegyes közelében található Kráter – tóhoz.Elmeséltük a gyerekeknek a tó keletkezésének történetét, a körülötte lévő földsánc létrejöttének körülményeit.( 1961 – es gázkitörés ) Nagyon szépen kialakított környezetet láthattunk, kellemes sétát tettünk a tó körül, ahol már a tavasz első jelei is megmutatkoztak apró rügyek formájában.Megbeszéltük, milyen állatok és növények élőhelye ez a tó.Útban hazafelé, megálltunk a Keleti- főcsatorna partján.Így a gyerekeknek lehetőségük volt közvetlen tapasztalatszerzésre az álló és folyó vizekről.A kiránduláson gyermekeink sokat meséltek vízzel kapcsolatos élményeikről, mint fürdőzés, pecázás.Javasoltuk nekik, hogy családjukkal, szüleikkel is látogassanak el a Kráter-tóhoz.Ez a távolság városunktól akár kerékpárral is megtehető.

P1150836
.
P1150843
 .
P1150844
.
P1150882
.
2015 FEBRUÁR
FARSANG
Ebben az évben 2015 február 16- án rendeztük meg óvodánkban a farsangi ünnepséget.A gyerekek már reggel jelmezben érkeztek a csoportjukba és szüleikkel együtt nézegették egymás jelmezeit. A tízórait követően különféle játékokat játszottunk.Pl : Keksz evő, szörp ivó, lufi fújó verseny; kakasok viadala; seprűs tánc.

Ezt követően közös éneklésre és versmondásra gyűltünk össze.A délelőtt lezárásaként megnéztük a Zenebohóc Társulat farsangi előadását Sanyi bohóc vezetésével.A délelőtti folyamatos falatozás ellenére délre megéheztünk és kellemesen elfáradtunk.A gyerekek napokig emlegették farsangi élményeiket és a nekik leginkább tetsző jelmezeket le is rajzolták.Legtöbbjük már azt is eltervezte, hogy milyen jelmezt ölt fel a következő alkalommal.

P1150627P1150637P1150638P1150676
Önálló Intézményi Innováció

A TÁMOP – 3.1.4 pályázat fenntartásának keretein belül intézményi innováció megvalósulására került sor óvodánkban 2015 02 04 -05 -én.Innovációnk a ” Tél a Kadarcsban ” célja:

– A téli évszak megfigyelése a Veres Péter Emlékparkban.

– Ismerkedés közvetlen környezetünkkel.

– A természet szeretetére megóvására nevelés.

– A gyermekek ismereteinek bővítése.

– A madarakról való gondoskodással az önzetlen segítségnyújtás képességének kialakítása.

– A BAKCSO Egyesület aktivistáival együttműködve, közvetlen tapasztalatszerzés a téli madárvédelemről.

Innovációnk első napján ” Madárfarsang” néven szabadidős napot szerveztünk.Választható műhelyek voltak:

1. Drámajátékok a madarakkal kapcsolatban

2. Bagoly készítése tenyérnyomattal

Ismerkedés a madarak életével ( BAKCSO )

3. Madáreleség készítése almából és napraforgóból

 4. Hajtogatott kismadár – báb készítése
.
.
.
.
.
2015. JANUÁR
VÍZ MODUL

Január

Januárban elkezdtük a víz témakör feldolgozását óvodánkban.Sétálni mentünk a Kadarcs folyóhoz,megfigyeltük annak vizét a folyó körüli élőlényeket.Ellátogattunk a Horgászboltba,ahol megnéztük az akváriumokban élő halakat,növényeket,teknősöket.

Ezekre az élményekre alapozva barkácsoltunk síkbeli akváriumot,halakat,vízi állatokat.Kísérleteket végeztünk a vízzel,felhasználva a homok-víz asztalt.Különféle horgászos,pecázós játékokat játszottunk és versenyeket rendeztünk.Szabad játék idején megépítettük a vízben és víz körül élő állatok és növények élőhelyét,majd be is népesítettük azt.Ez a téma közel áll a gyerekekhez és számtalan lehetőséget ad ismereteik bővítésére és közvetlen tapasztalatszerzésre játékos formában,indirekt módon.
.
.
.
.

Óvodai szintű vers- és mesemondó verseny

2015. 01. 19.

Már néhány éve a Csicsergő Óvoda hagyományként megrendezi a Kistérségi vers és mesemondó versenyt városunkban, amelyre ebben az évben is meghívást kaptunk. Január elejétől kezdve a gyerekek óvónői és szülői segítséggel lázasan készültek a megmérettetésre, amelyet megelőzően helyi versenyre került sor. Erre az alkalomra meghívtuk a Balmazújvárosi Általános Iskola, Bocskai tagintézményének két tanító nénijét, Csepregi Jánosnét, Kerekesné Dobi Erzsébetet és óvodánk nyugdíjas óvodapedagógusát, Tóth Lászlónét. Ők látták el a zsűri feladatát, miszerint az induló 12 óvodásunkból kiválasztották a 3 legjobban teljesítő gyermeket, akik képviselték a Nyitnikék Óvodát a városi rendezvényen.
Rendezvényünkön részt vett intézményünk vezetője, Vezendi Andrásné is.
A gyerekek bátran álltak ki, és mondták el verseiket, meséiket, amiről a zsűri elnöke is elismeréssel szólt: Varga Máté, Lukács Dominika, Veres Emma, Szabó Boglárka, Koroknai Jázmin, Hodosi Evelin, Molnár Zoltán, Nagy Alexandra, Vécsei Adrienn Petra. A döntés eredményeképpen a városi versenyre

Bakó Diana,

Nagy Lizett és

Veres Vanda Mira jutott tovább.

Gratulálunk a gyerekeknek, és köszönjük a szülők és az óvónők felkészítő munkáját!

2014. DECEMBER
Karácsonyi játékdélelőtt

2014 december 17

Óvodánkban rendhagyó módon ünnepeltük idén a karácsonyt.A szülőket közös éneklésre,verselésre,

gyertyagyújtásra és tevékenykedésre invitáltuk.Gyermekeink csillogó szemmel köszöntötték a karácsonyt és szüleiket,majd boldogan készítették közösen a díszeket,terítőket,fenyőfákat,mécseseket.A A délelőtt a fa alatt lévő játékok birtokbavételével végződött.
.
.
.
.
.
SZABADIDŐS NAP KARÁCSONY JEGYÉBEN

2014 December 11

Választható tevékenységek:

Mesedramatizálás: A három fenyőfa

– Karácsonyi füzér pattogatott kukoricából

– Lisztgyurma fenyő mintázása vörös lencsével

– Karácsonyi finom falatok

 – Mozgásos dramatikus játékok
.
.
….
.
.
” Megjött a Mikulás…”
December 5-én végre megérkezett hozzánk a várva – várt Mikulás.Közös verseléssel, énekléssel hívogattuk, csalogattuk, izgatottan vártuk.
Az óvónénik még báboztak is, a Jön a Mikulás című mesét, míg nagy sokára megérkezett. A gyerekek mosolyogva vették át csomagjaikat tőle és örültek, hogy idén sem kaptak virgácsot.Reméljük jövőre is eljön hozzánk.
.
.
.

.
2014. NOVEMBER

Óvodánkban szabadidős napot szerveztünk az ősz és a tűz jegyében 2014 november 3 – án.

Választható műhelyeink voltak:

1.      Meleg szendvics készítése és elfogyasztása

2.      Terítő mintázása őszi gyümölcsök lenyomatával

3.      Katica és teknős barkácsolása dióból

4.      Dramatikus játékok az ősz jegyében

2014. OKTÓBER

Kirándulás a Derecskei almáskertbe

Első alkalommal látogattunk el középsőseinkkel és nagycsoportosainkkal Derecskére az almáskertbe. Ez a kert a 47-es főút mellet Derecske határában, nagy területen helyezkedik el,körbe ölelve a Rózsakert Csárdát.
Az itt dolgozók berendezkedtek a gyermekek fogadására. Nagyon sok ismeretre tehettünk szert az almatermesztésről, a fák védelméről. Interaktív játékokat játszhattunk,(pl: állatok lábnyomainak felismerése) és óriás puzzlet raktunk ki mikrocsoportokban. A gyerekek kíváncsiságát leginkább a rókacsapda nyerte el, aminek működését vezetőnk többször is demonstrálta.
Utunk végén rostokban gazdag szűrt almalevet kóstolhattunk .Maradandó élményekkel tértünk vissza óvodánkba, abban a reményben, hogy jövőre is ellátogatunk az almáskertbe és újra szüretelünk almát.

 

Kirándulás Nyíregyházára

 Az Állatok világnapja (október 4.) alkalmából kirándulást szerveztünk nagycsoportos óvodásaink részére a Nyíregyházi Állatparkba. Izgatottan készülődtünk a nagy napra. Sokat beszélgettünk arról, miért fontos, hogy ismerjük az állatokat, hogyan kell gondozni, ápolni, táplálni őket. Október 6-án került sor az utazásra. Gyermekeink közül sokan most jártak először ezen a helyen. Álmélkodva, csodálkozva nézték a sok különleges helyet, állatot. Nagy sikert arattak az elefántok, akik épp akkor fogyasztották el ebédjüket, sok-sok zöldséget. Nagy figyelemmel kísérték a Fóka-show produkcióit. Még a felnőttek számára is különleges élményt jelentett megnézni a Papagáj-showt, amiben ara papagájok bizonyították rátermettségüket. Gyermekeink korukat meghazudtolóan rótták a kilométereket. Fáradtságuk a buszon jelentkezett, ahol többen is elszunnyadtak. Megígértük az állatoknak, hogy jövőre újra meglátogatjuk őket.

2014. SZEPTEMBER

Takarítási Világnap

2014.szeptember.23

 Intézményünk már sok éve kiemelt figyelmet fordít a gyerekek környezettudatos nevelésére, a Zöld Naptár jeles napjainak megünneplésére. A Takarítási Világnap alkalmából a NYITNIKÉK óvoda óvodásai és dolgozói gereblyét, vödröt, lombseprűt ragadtak a kezükbe. A délelőtt folyamán azon munkálkodtunk, hogy az óvoda udvarát szebbé, esztétikusabbá, tisztábbá varázsoljuk.

A gyerekek aktívan kivették részüket a munkálatokból. A jeles nap lehetőséget adott az ember környezet átalakító munkájának megfigyelésére, a közös tevékenykedés –az öröm mellett-a munka tiszteletére is neveli a gyerekeket, s hozzájárul mások munkájának megbecsüléséhez. Célul tűztük ki, hogy a gyerekek érezzék át, milyen jó dolgozni azért, hogy környezetünk szépségét, tisztaságát megőrizhessük.

FOGÁSZATI SZŰRÉS

2014 szeptember10-12-ig fogászati szűrésen vettek részt óvodásaink. Ennek a kezdeményezésnek nagyon örültek a gyermekek szülei, hiszen alig van olyan óvodás akinek minden foga ép lenne. Mi óvó nénik némi aggodalommal indultunk útnak, tartva attól, hogy a fogorvosi rendelőben sok pityergő gyermeket kell vigasztalnunk. Szerencsére aggodalmaink alaptalannak bizonyultak. A gyerekek nem sírdogáltak a szűrővizsgálat során, hanem kimondottan érdekesnek találták a fogászati tükröt és a fogorvosi székben való „liftezést”. A kellemes légkörhöz nagyban hozzájárult mindegyik fogszakorvos és asszisztenseik kedvessége, barátságos, gyermekek számára rokonszenves magatartása. Köszönjük a munkájukat.

A szűrővizsgálat után maradt időnk egy jót játszani a lakótelep  játszóterén.

2014. JÚNIUS

GYERMEKNAP A NYITNIKÉK ÓVODÁBAN

2014. június 5.

Gyermeknap alkalmából nyílt rendezvényt szerveztünk, ahová délután vártuk a családokat. Vendégeink voltak a „Kikerics” néptánc csoport. Szendi Katalin aerobik oktató játékos foglalkozással színesítette a gyerekek napját. Majd a gyerekek elfoglalhatták, kipróbálhatták a Szárnyalló népi játékok számtalan eszközét. A naphoz a szülők slambuc és paprikás krumpli főzéssel járultak hozzá. Lehetőség nyílt még barkácsolásra is. A délután jó hangulatban, tartalmasan telt el a gyerekek és minden felnőtt számára.

Drámacsoportos gyerekekkel a Vojtina Bábszínházban

Az előző évben bevezetett hagyományként jelen nevelési évünk végén is megszerveztük a színházlátogatást a debreceni Vojtina Bábszínházba. A gyerekek nagy izgalommal várták az indulás napját, ami június 3-a volt. Az utat vonattal és villamossal, majd kellemes sétával tettük meg a gyerekek nagy örömére. A színházelőadás címe „Égen – földön túl”, egy modern mese volt, amely teljesen elvarázsolta a gyereket, a valóság összeolvadt a képzelettel a hiteles előadásnak köszönhetően. Egy űrutazáson vettünk részt, amely során megmentettünk egy bajba került bolygót. Ez az élmény még napokig foglalkoztatta a gyerekeket, volt olyan, aki elbizonytalanodott, hogy tényleg elrepültünk, vagy csak játszottunk. A gyerekek nem mindennapi élménnyel gazdagodtak, ezért is megerősödött bennünk az a szándék, hogy ezt a hagyományt jövőre is folytatjuk.

2014. MÁJUS

ÉVZÁRÓ, BALLAGÁS

2014.május 31.

Az óvodai évzáró, ballagási ünnepségünk ebben az évben a bizonytalan időjárás miatt a

Bocskai iskola tornatermében került megrendezésre.

A termet 9:30-ra megtöltötték a vendégek, majd az ünnepséget a ballagó gyerekek zenés

mozgása, kis  tornája indította. Ezt követte vezetőnk ünnepi megnyitója, majd a ballagó

gyerekek vidám, állatos jelenete következett. Ezután az angol foglalkozásokon részt vevő

gyerekek mozgásos, énekes előadása nagy tapsra késztette a jelenlevő vendégeket.

Az elköszönő szülői munkaközösségi tagok munkáját egy-egy szál virággal köszönte meg

tagóvoda vezetőnk. Majd a középsősök búcsúztatták a nagyokat két közösen elmondott

verssel. Ezt követte a ballagó nagyok búcsúja az óvó néniktől, dajka néniktől. Majd a na-

gyok átbújva a virágokkal feldíszített kapun egy-egy gondolattal, verssel búcsúztak el az

óvodától, óvodai élettől. A ballagás végén a gyerekek ámulattal nézték a felengedett lu-

fikat, míg azok messze el nem szálltak. Minden évben annyi héliumos lufit engedünk el

ahány ballagó gyermek van, ezzel jelképezve az útnak indulást az életbe és a búcsút.

Madarak fák napja – témahét megvalósulása

Óvodánkban, a Nyitnikék Óvodában 2014. május 5-től 9-ig került sor a TÁMOP 3.1.5 pályázat keretein belül vállalt témahét megvalósítására.

Heti témánk:  Madarak és fák napja.

A hetet nyílt szabadidős nappal zártuk, ahová meghívtuk a gyermekek szüleit és a leendő elsős tenító néniket. Köszönjük a szülőknek és a hét tanító néninek az érdeklődést és aktív részvételt. Ezen a rendezvényen lehetőség nyílt arra, hogy a szülők együtt tevékenykedjenek gyermekeikkel és megismerkedjenek gyermekük elsős tanítójával. Nyílt napunkat az óvónénik mesejátéka nyitotta. „Az eltévedt kisveréb” című mesét adták elő.

Választható műhelyek voltak:

1./ Virágzó ág készítése pattogatott kukoricából.

2./ Madár zacskóbáb készítése.

3./ Színes madarak készítése.

4./ Térbeli fa készítése madarakkal.

A témahét célja:

-A hét folyamán mélyüljenek a gyermekek már meglévő ismeretei közvetlen tapasztalatszerzéssel,

-a téma sokoldalú megközelítése, annak komplex feldolgozása,

-minden gyermek saját képességi szintjének megfelelően tevékenykedjen,

-a környezet, a természet megóvására, a fák és madarak gondozására ösztönzés és annak fenntartása

-a szűkebb és tágabb környezethez való érzelmi kötődés erősítése,

-a gyermeki aktivitás, motiváltság, kíváncsiság ébren tartása és kielégítése, a kreativitás előtérbe he-

lyezése a kompetenciaérzés kialakítása, fenntartása,

-a gyermekek korszerű pedagógiai módszerek alkalmazása során szerezzenek tapasztalatokat (játék-

ba integrált önkéntes és cselekvéses tanulás, beszélgetőkör, szóforgó, egyéni munka, páros munka,

kooperatív és differenciált mikrocsoportos foglalkoztatás)

-szülőkkel való együttműködés kialakítása, folyamatos kapcsolattartás.

A témahét feladatai:

-Közvetlen tapasztalatszerzés a fákról és madarakról természetes élőhelyeiken, helyszíni foglalkozá-

sokon, sétákon

-minél több megtapasztalás környezetünk védelméről, a madarak és fák gondozásáról,

-szókincsbővítés új fogalmak, kifejezések megismerésével, tapasztalatok verbális kifejezése beszége-

tések során,

-a természet szépségeinek, gazdagságának megtapasztalása felfedezésekkel, a közeli Veres Péter

Emlékparkban s az ott található tanösvényen,

-manuális tevékenységek biztosítása finommotorikájuk fejlesztéséhez és a téma sokoldalú feldolgozá-

sához,

-lehetőség biztosítása szüleikkel együtt való munkálkodásra, közös tevékenységek végzésére.

 

ANYÁK NAPJA

2014. május 6.

Az édesanya minden gyermek és felnőtt szívében különleges helyet foglal el. Ő az, akihez örömünkben, bánatunkban először fordulunk, ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak. Jelenléte, munkája életünk része. Gyakran észre sem vesszük, mennyit fárad értünk. Számára mindez természetes, annyit kér csupán, hogy legyünk jó gyerekei.

A gyerekeket is, és a felnőtteket is egész évben elfoglalják a hétköznapok feladatai, örömei, bánatai. Néha nem sikerül jónak lenni, néha bánatot okozunk, néha nagy örömet. Előfordul, hogy elfelejtünk valamit, lehet, hogy fontos dolgokat is. Minden évben van azonban egy nap, amiről sosem feledkezünk meg. Ez május első vasárnapja, ekkor köszöntjük az Édesanyákat.

Ebben az évben is kis műsorral, versekkel, dalokkal, dalos játékokkal, mondókákkal, ajándékkal köszöntöttük az édesanyákat. Minden kis óvodásunk nagy izgalommal készítette el  az „Anyák napi tenyér nyomatát”, melyet ajándékként adtak át a virág mellé. Izgalommal várták,hogy elmond- hassák kis versüket, mindenki a legügyesebb szeretett volna lenni, hogy büszke lehessen rá az édesanyja. Úgy láttuk, hogy sikerült nagy örömet szereznünk az édesanyáknak és nagymamáknak, hiszen sokak szemébe könnyeket csaltunk.

2014. ÁPRILIS

4. Megyei Zöld Óvoda találkozó

Hortobágy 2014. 04. 29.

Ebben az évben Hortobágyon került megrendezésre a Zöld Óvodák megyei találkozójára. Mi is meghívást kaptunk erre a rendezvényre, mivel mi is rendelkezünk a Zöld Óvoda címmel. Tagintézményünk már 3 alkalommal nyerte el ezt a címet, és ezt követően már pályázhatunk majd az örökös tagságra.

Hortobágyon, a felkérésnek megfelelően két gyermekkel tettünk eleget a meghívásnak. Míg mi, az óvónők konferenciabeszélgetésen számoltunk be az óvodáinkban folyó, a Zöld Óvoda kritériumainak megfelelő munkánkról, a gyerekek foglalkoztatásáról a hortobágyi Nyitnikék Óvoda óvodapedagógusai gondoskodtak.

A konferencia után meghívást kaptunk egy igazi slambuc ebédre, majd kirándultunk a Pusztai állatparkba, ahol őshonos állatokat láthattunk természetes környezetben. A program végén, kellemesen elfáradva, új élményekkel, ismeretekkel gazdagodva tértünk haza.

 

Április 22-e a Föld napja, ebből az alkalomból április 25-én szabadidős napot szerveztünk óvodánkban.
Célunk, hogy a gyerekek minél több ismeretet szerez-
hessenek a Földről, arról, hogy mennyire fontos a Föld védelme, a fenntarthatóság.
Négy műhelyet szerveztünk, majd a szabadidős nap lezárásaként fát ültettünk az
óvoda udvarán. A gyerekek a következő tevékenységek közül választhattak:
1./ Homokkép készítése  ( Gyöngyvirág csoportban)
2./ Virágzó fa készítése   (Hóvirág csoportban)
3./ Földünk kincse falatkák készítése  (Margaréta csoportban)
4./ Virágoskert készítése  (Tulipán csoportban)
.
.
.
.
.
Faültetés
.
.

A TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében 3 hetet meghaladó projekt megvalósítását vállaltuk, aminek fenntartása 5 év kötelezettséget ír elő. A projekt témája a kikelet, a tavasz ébredése. Ebben az évben március 17. és április 16-a közé esett a projekt időszaka. A gyerekek megismerték a tavasz hatását a növényekre, állatokra. Megtapasztalták az időjárási viszonyokat, megcsodálhatták az ébredő természetet. Bejártuk az óvoda környékét, felfedeztük a virágos kertekben nyíló tavaszi virágokat. Kirándulást tettünk a Kadarcs folyó partján, a Kadarcsi tanösvény mentén, a Keleti főcsatornánál. Ismerkedtek a háziállatokkal, kicsinyeikkel. A projektet már hagyományos módon a húsvéti ünnepet megelőző kiállítással, és a szülőknek bemutatott „Zöldágjárás” tavaszköszöntő bemutatásával zártuk.

.
.
.
.
2014. MÁRCIUS
Kirándulás a Víz Nemzetközi Világnapja alkalmából
Óvodánk már ötödik éve dolgozik a Kompetencia Alapú Programcsomag ajánlásait
felhasználva. Így az elmúlt három hónap a „Víz” témakör feldolgozásával telt. A Víz
modul lezárásaként kirándulást szerveztünk a Telekföldön található Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-hez. 1993 óta a Víz Világnapja Március 22-e. Mi március 21-én látogattunk el nagycsoportosainkkal a Vízműhöz. Az ott dolgozó szakemberek
körbe vezettek minket a tölcsér alakú építményekben (amelyekből sajnos csak egy
működik), ahol megnézhettük, hogyan tisztítják meg a Keleti-főcsatorna (azaz a Tisza folyó) vízét, és adnak hozzá különböző fertőtlenítő adalékokat.
Megnézhettük, hogy homok- és kavicságy fogja fel a szennyeződések egy részét, majd szűrőkön folyik át a víz.
A hazafelé vezető úton megálltunk a Keleti-főcsatorna partján. Megnéztük a folyó vizét tisztítás előtt, így a gyerekek összehasonlíthatták a főcsatorna vizét a csapból folyó vízzel. Jót kirándultunk és sok új ismerettel gazdagodtunk ezen a napon.
Köszönjük szépen a Vízmű dolgozóinak az együttműködést!
.
.
.
.
Szabadidős nap
2014.március 19-én a tavasz jegyében szabadidős napot tartottunk óvodánkban.
A gyerekek a következő tevékenységek közül választhattak:
1. Műhely: Katica ujjbáb készítése   (Gyöngyvirág csoport)
2. Műhely: Béka készítése papírhengerből   (Hóvirág csoport)
3. Műhely: Pillangó hajtogatása    (Margaréta csoport)
4. Műhely: Tavaszi virágos rét készítése nyomdázással.  (Tulipán csoport)
2014. FEBRUÁR

Intézményi Innováció

Támop 3.1.4.

2014.Február 13-14.

2010-ben készítettük el a „Tél a Kadarcsban” című önálló intézményi innovációnkat.

Az innováció célja megszerettetni a gyerekekkel a természetet, rendszerezni ismereteiket az állatvilággal, kiemelten a madarakkal kapcsolatban.

Az innováció első napján szabadidős tevékenységet tartottunk. A tevékenység célja a sokoldalú komplex ismeretszerzés a madarakról manuális tevékenységek és drámajáték kapcsán. A fenti tevékenységek mellett a gyerekekkel madáreleséget készítettünk, s a BAKCSO aktivistái interaktív műhelyben mutatták be a Veres Péter emlékparkban telelő madarainkat.

Az innováció második napján sétát szerveztünk a tanösvény mentén. A BAKCSO aktivistái vezették a sétát. Felhívták a figyelmet az erdőben található odúkra, fészkekre, csicsergő madarakra. Megálltunk az információs tábláknál, ahol megismerkedtünk a környezetünkben élő baglyokkal. A másik információs tábla a ragadozó madarakat mutatta be. A gyerekek izgatottan figyelték a tájékoztató táblát, hiszen óvodánk udvarára is berepült egy ragadozó madár télen, s most a tábla alapján igyekeztünk beazonosítani.

A séta közben a tanösvény mentén kiraktuk azokat a madáreleségeket, amelyeket előző nap nagy gonddal készítettek a gyerekek.

A Veres Péter Emlékpark közelsége lehetőséget biztosít arra, hogy rendszeresen járjunk ide kirándulni. Minden évszakban megfigyeljük, megismerjük a természetet. Tartalmas, élménydús kirándulásokon veszünk részt ezen a napon, terveink szerint hamarosan visszatérünk, hogy a tavasz beköszöntével zöld környezetben is bejárhassuk a tanösvényt.

Farsang

Minden évben a február a mulatság hónapja. 2014. február 25-én tartottuk óvodánkban a télűző farsangi mulatságunkat, mely egész délelőtt tartott.

Nagy izgalommal készült mindenki erre a napra. A saját készítésű és
kölcsönzött jelmezekben nagyon aranyosak voltak a gyerekek. Sokan már
hónapokkal előtte tervezgették, milyen maskarát öltenek magukra. A jel-
mezes felvonulás során a gyerekek megcsodálták egymás öltözékét, majd
minden csoport a saját csoportszobájában versekkel, dalokkal űzte el a te-
let. Ezután versenyjátékok következtek (lufitáncoltatás, pillecukor evő-, szörp-
ivó verseny, farsangi tánc…stb.), majd megkóstoltuk az otthonról hozott finom
süteményeket és innivalókat.
A délelőtt sok vidámsággal, önfeledt mókázással, jó hangulatban telt. Jól
éreztük magunkat, és reméljük a telet is sikerült elűznünk.
.
.
.

.
.
2014. JANUÁR
2014.január 29-én a Tél és a Víz jegyében szabadidős napot tartottunk.
A gyerekek a következő tevékenységek közül választhattak:
-Hópehely készítése só-liszt gyurmából (gyöngyvirág csoportban)
-Kókuszgolyó készítése  (Hóvirág csoportban)
-Teknősbéka mintázás    (Margaréta csoportban)
-A tenger élővilága (vegyes technika)  (Tulipán csoportban)
.
..
.2013. DECEMBER

Karácsony a Nyitnikék Óvodában

Óvodánk hagyományaihoz híven idén is nyílt nap keretében ünnepelt a négy csoport

minden kis óvodása a közelgő karácsony alkalmából. A karácsonyi játék és kézműves délelőtt tíz órától délig tartott. Két csoport: a Margaréta és a Gyöngyvirág csoport 2013.12.19-én, a Tulipán és a Hóvirág csoport 2013.12.20-án 10 órától adta elő a szülőknek és kedves vendégeknek a karácsonyi műsorát, majd közös karácsonyi készülődésre várt mindenkit.

Mind a négy csoportban asztali díszeket, karácsonyfa díszeket, képeslapokat készítettek a gyerekek szüleikkel. Közös teázással egybekötve kellemes, vidám hangulatban, halk karácsonyi zene hallgatása közben tevékenykedtek. Az ajándékok elkészítése után megnéztük, kibontottuk a „Jézuska” ajándékait. A gyerekek, szüleikkel közösen nagy örömmel próbálták ki a csoport új játékait.

Mikulás

2013. december 6-án járt az óvodánkban a Mikulás. A gyerekek már izgatottan várták. Örömmel tanultunk

verseket, dalokat a Télapó ünnepségre. Mielőtt megérkezett volna hozzánk a Télapó, az óvodások a Gyöngyvi-
rág csoportban gyűltek össze, ahol először megnézték az óvó nénik előadásában a „Jancsi és a Télapó”
című mesedramatizálást. Majd közösen elénekeltük az erre az alkalomra tanult dalokat és elmondtuk a
verseket. Ezután mindenki a saját csoportjában várta, hogy megérkezzen végre a Mikulás. A gyermekek nagy
örömére a piros ruhás ajándékozó sok finomságot hozott a zsákjában.
A Télapó-várás fontos esemény, ünnep az óvodában, hiszen minden kisgyermek izgalommal várja, hogy
mikor jön már, és mit hoz neki a Mikulás. Ezen a napon hosszasan elidőzik nálunk, mi pedig versekkel,
dalokkal fogadjuk. Így történt ez most is, és elmondhatjuk, hogy csupa jó gyerek jár óvodánkba, mert virgácsot
senki nem kapott.
.
.
.
.

2013. NOVEMBER

Szabadidős nap

2013. november 14-én az ősz jegyében szabadidős napot szerveztünk. A gyerekek különféle tevékenységekben
vehettek részt:  gyümölcssalátát, só-liszt gyurma sünit, tűzmanót, és őszi mécsest készíthettek.
.
.
.

A TŰZOLTÓSÁGON JÁRTUNK

2013. november 6-án a nagycsoportos óvodásainkkal ellátogattunk a tűzoltóságra. Odaérve
már vártak minket a tűzoltók, hogy bemutassák nekünk a legújabb tűzoltó autót, amit nemrég
kaptak, a Mercedes Ategot, ami mindennel fel van szerelve, amire csak a tűzoltóknak szüksé-
gük lehet. A gyerekeknek megmutatták és elmagyarázták, hogy melyik felszerelés mire való,
mit honnan kell elővenni, hogyan kell használni, ha szükség van rá. A gyerekek nagyra kere-
kedett szemmel nézték a szép, új autót, amibe később be is ülhettek, hogy belül is szétnézze-
nek egy kicsit. A tűzoltók beszéltek arról, hogy mikor hívják őket, és, hogy ha riasztást kap-
nak, akkor minél hamarabb ki kell érniük a tűz helyszínére. Elmesélték, hogy hogyan mentik
ki az embereket a tűzből és hogy mire kell odafigyelni, nehogy tüzet okozzunk. Megtudtuk,
hogy gyakorlatokat, bemutatókat tartanak és versenyeket szerveznek. Feladatuk a műszaki
mentés is, nemcsak tűzesetekhez hívják őket.
A gyerekeknek a legnagyobb élményt az jelentette, amikor bekapcsolták a szirénát, és amikor
körülnéztek bent a laktanyában, ahol a tűzoltók  pihennek, amikor éppen nincs riasztás.
Hasznos volt ez a délelőtt, mert jól éreztük magunkat s emellett sok fontos és érdekes dolgot
megtudtunk a tűzoltók munkájáról. Amit a gyerekek rajzaikban is megjelenítettek, hiszen
csodaszép tűzoltó autókat rajzoltak amiket a szülők is megcsodáltak.
.
.
.

2013. OKTÓBER

Túzokfutás

A hagyományos Túzokfutás ebben az évben október 21-én került megrendezésre. Óvodánk középső és nagycsoportosaival, közel 50 gyerekkel vágtunk neki a nem közel levő piactérre, ahol már vártak ránk a szervező iskolások. A kellemes napsütés, az ősz minden színében pompázó fák, bokrok látványa tette számunkra könnyebbé, kellemesebbé az odavezető utat. Találkoztunk más óvodákba járó gyerekekkel, akikkel örömmel üdvözöltük egymást. Melkó Károly és a Kalmár Zoltán tagintézmény tanulói köszöntöttek bennünket. Egy közös, zenés bemelegítés után indultak el a gyerekek a számukra kijelölt táv megtételére. Külön futottak a lányok, és külön a fiúk. Kipirult arccal, de mosolyogva futott be mindenki a célba, és örömmel vettek át egy-egy almát a gyerekek a szervezőktől. A gyerekek külön örömére szolgált, hogy még három labdát is kaptunk a nap emlékére, amelyeket boldogan vittünk „haza”, az óvodába.
Erről a napról minden résztvevő elmondhatta, hogy tett valamit az egészségéért, és még jól is esett számára. Köszönjük a lehetőséget és a meghívást a szervezőknek.

Állatkerti kirándulás

Az állatok világnapja alkalmából már évek óta hagyomány óvodánkban, hogy a nagycsoportosok elmennek a debreceni Állatkertbe. Ebben az évben busszal szerveztük meg a kirándulást, a kirándulás napja október 4-ére
esett, de a rossz idő miatt néhány nappal el kellett halasztani. A gyerekek izgatottan várták ezt a napot. Örömmel
és érdeklődéssel figyelték meg az állatokat és gyönyörködtek a lassan őszülő természetben is. Megfigyelték, hogy
mit esznek az állatok, hol van az igazi élőhelyük. Kevés állat akadt, amelyiknek nem tudták a nevét. Leginkább a
zsiráfok tetszettek a gyerekeknek, de csodálattal nézték meg a hatalmas testű vízilovakat, akik éppen kint tartózkod-
tak a vízből, s éppen táplálkoztak. Ámulattal nézték, hogy milyen sok ennivalót képes egyszerre bekapni.
Az állatkerti séta után jóízűen fogyasztották el a gyerekek az ebédet az Ötholdas Pagony játszótéren. Az otthonról hozott finomságokat is megették egymást is szívesen kínálva. Ebéd után izgatottan vették birtokukba a Nagyerdei
játszóparkot. Itt még két órát önfeledten játszhattak. A kirándulás után még napokig beszéltek az élményeikről, le
is rajzolták a nekik legjobban tetsző állatokat.
.
.
.
2013. SZEPTEMBER

Takarítás Világnapja

szeptember 23.
A Takarítási Világnap nem kötődik egyetlen konkrét dátumhoz sem, minden évben egy szeptember 20-a körüli hétvégén ünneplik. A hagyomány Ausztráliából indult. Magyarországon a Magyar Cserkész Szövetség erdőtakarítási és szemétgyűjtési akciókat szervez. A Takarítás Világnapja zöld jeles nap. Zöld óvodánk fontosnak tartja a gyerekek környezettudatos nevelését, így minden évben megünnepeljük ezt a napot.
Ebben az évben szeptember 23-án emlékeztünk a Takarítás Világnapjáról. A csoportszobában beszéltünk a hulladékgyűjtésről, a Kukamanó társasjáték kukáit megnézve, azzal játszva beszéltünk a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségéről. A gyerekek egy része már jól ismerte a színek szerinti hulladékgyűjtés szabályait, és ők mondták meg, hogy melyik kukába, mit kell tenni. Megbeszéltük, hogy a gyerekek mit tehetnek a környezetünk tisztaságának megőrzéséért, és ennek szellemében útnak indultunk, hogy óvodánk környékén összeszedjük a szemetet. A gyerekek kezükre nylon zacskót húztunk, és kukászsákot vittünk magunkkal. Meglepődve tapasztaltuk sajnos, hogy úton útfélen találtunk szemetet. Főleg eldobált papírok és flakonok hevertek az út szélén. A gyerekek nagyon lelkesen figyeltek, hogy ki talál hamarabb szemetet. A szelektív szigethez érve a megfelelő kukába helyeztük az általunk odavitt papírt, üveget és műanyagot. A közeli nemrég kialakított parkig mentünk, és szomorúan láttuk, hogy még ott is van eldobált szemét. Miután mindent összeszedtünk a gyerekek önfeledt játékba kezdtek a parkban.
A hasznos időtöltés után, kellemesen elfáradva érkeztünk vissza az óvodába.
Másnap az udvaron vettünk részt kis kerti szerszámokkal, gereblyékkel, seprűvel a lehullott gesztenyefalevelek összegyűjtésében, elhordásában, a gesztenyék felszedésében. A gyerekek örömmel vettek részt ebben a munkában is.
Hisszük, hogy ezekkel a programmal hozzájárultunk a gyerekek környezettudatos magatartásának fejlesztéséhez és a munkára nevelésükhöz.
.
.
.
.
**********************************************************************************************************
Iskolára hangoló napok
A tanító nénik kezdeményezésére augusztus utolsó hetében az iskolába készülő gyerekek számára 3 napos iskolára hangoló programot szerveztünk. Az első napot az óvodában töltötték a gyerekek. A következő kettő napot pedig abban az iskolában, ahová beiratkoztak.
Az első napon időben megérkeztek a gyerekek, örömmel üdvözölték egymást, boldogan meséltek nyári élményeikről, nagy kedvvel vették elő a polcokról kedves játékaikat. Megbeszéltük, hogy ezen a napon meglátogatnak minket a tanító nénik, megismerkedhetnek velük. Vegyes érzelmek kavarogtak a gyerekekben, egyrészt az utolsó ovis nap szorongása, másrészt a közelgő találkozás izgatottsága a tanító nénikkel. A tízórai után manuális tevékenység lehetőségét kínáltuk fel a gyerekeknek, ceruzatartót és könyvjelzőt készíthettek. A tevékenykedés közben megérkeztek a tanító nénik, és a gyerekek közé ülve ismerkedtek velük. Jó volt látni a derűs, mosolygó arcokat.
A legtöbb gyermekünk a Bocskai tagintézménybe jelentkezett, az ott tanítók később érkeztek. Nekik drámajátékok során mutatkoztak be a gyerekek, meglepően bátran és magabiztosan. A közel 40 perces játék során láthatták a tanító nénik a gyerekek kitartását, figyelmét, koncentrációs képességét, szabálytudatát. A gyerekek kérdést is feltehettek a tanító néniknek Egy kislány izgatottan, de bátran kérdezte meg, hogy mitől kell majd tartania az iskolában, de természetesen megnyugtató választ kapott, és ő is megkönnyebbült.
A gyerekekért a szülők ebéd után érkeztek, amikor is a tanító nénik visszajöttek és beszélgethettek egymással. Összességében nagyon hasznosnak tartottam az újszerű formát az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése érdekében. A gyerekeket a következő kettő napon az iskolába kísérő kolléganők is megerősítettek ebben. Úgy gondolom, hogy hagyományt teremtettünk ezzel a találkozási formával az óvoda-iskola átmenet zökkenőmentesebbé tétele érdekében.
A gyerekek számára ezeken a napokon az étkezést a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ biztosította, illetve a gyerekek ajándékként kaptak egy-egy ceruzát, és eszközöket a manuális tevékenységekhez.
******

A Vojtina Bábszínházban jártunk

Nevelési évünk második félévében drámacsoport indult óvodánkban, ahova 16 érdeklődő, játszani szerető gyermek járt rendszeresen, hetente egyszer. Az év végére igazi közösséggé váltunk, a gyerekek elfogadták egymást, nem tettek különbséget saját és másik csoportba járó gyerekek között. Lezárásként felajánlottam egy bábszínházi látogatás megszervezését, a Vojtina Bábszínházba, ahol egy játszószínházi foglalkozáson vehettünk részt.
Június 06-án a borongós idő ellenére 11 lelkes gyermekkel és Rozika nénivel, vonattal indultunk a nem mindennapi kirándulásunkra. A gyerekek izgatottak voltak, volt olyan gyermek is, aki még sosem ült vonaton. Debrecenben a vasútállomásról a bábszínházig vezető utat gyalogosan tettük meg. A forgalmas utcán a gyerekek csodálkozva nézték a sokuk számára szokatlan városi forgatagot, a magas épületeket, a villamosokat, a közlekedési lámpákat.
A bábszínházban már vártak ránk, nagyon kedvesek voltak hozzánk. A mese címe „Az állatok nyelvén tudó juhász” volt. Az előadásban a vállalkozó gyerekek is kaptak egy-egy kisebb lehetőséget a szereplésre. A díszletek, a jelmezek nagyon kifejezőek voltak, szinte beleérezhettük magunkat a történetbe. A népi hangszerek hangja többször hozott színt az előadásba, és tartotta fent a gyerekek figyelmét. Új élményekkel gazdagodva hagytuk el a bábszínházat azzal az ígérettel, hogy ide máskor is eljövünk.
A Nagytemplom mögötti zárt pihenőparkban fogyasztottuk el az ebédünket, majd lassan sétálva gyönyörködtünk a Kossuth téren a Debrecen város címerében, a szökőkutakban. Kirándulásunk zárásaként még betértünk az útba eső Mcdonald’s-ba, ahol fagyiztunk illetve a gyerekek egy kis időre még birtokba vették a játszósarkot. Majd sietve indultunk a vonathoz. A vonaton jókedvűen telt el a hátralevő idő. A szülők már mosolyogva vártak minket a vasútállomáson, és megkönnyebbülve indultak haza az élményekről mesélő gyerekeikkel.

Kistérségi sportnap Egyeken

Májusban meghívást kaptunk a már hagyományosnak mondható Kistérségi sportnapra, Egyekre. Ebben az évben már 6. alkalommal került megrendezésre ez az óvodák közötti játékos megmérettetés. 2007-ben, Hortobágy óvodája indította útjára ezt a kezdeményezést, amely a balmazújvárosi kistérség településeinek egy-egy óvodáját hívta egy játékos, ügyességi versengésre.
Az Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény tagintézményei közül a mi óvodánk kapta meg a lehetőséget, mint eddig kistérségi intézményként működő óvoda, hogy képviselje városunkat.
6 gyermekkel indultunk útnak, a lelkes és segítőkész apukával, Való Jánossal, akinek itt is szeretnénk megköszönni, hogy részt vett velünk ezen a versenyen. Nagy izgalommal vágtunk neki az útnak, és egy kis idő után gyönyörű óvodába érkeztünk, amely 2 éve lett átépítve, felújítva, kibővítve. Szeretetteljes fogadtatásban volt részünk, a gyerekeket pogácsával, teával várták a szervezők. Az óvodavezető köszöntő szavai után a helyi óvoda tornaszakkörös kislányai szalagos bemutatóját tekintettük meg, amit egy rövid bemelegítő torna követett. Majd az óvoda mögötti sportpályán került megrendezésre a verseny. A négy csapat, Egyek, Tiszacsege, Hortobágy és Balmazújváros csapatai versenyszámokban elért pontjaikat színes koronák jelezték. Mi a sárga jelzést kaptuk, ami minden versenyfeladatban megjelent (sárga buzogány, sárga labda, sárga kukac fejdísz, sárga szalag). A 6 versenyfeladat után nagy örömmel állapítottuk meg, hogy a szoros versenyben a második helyet sikerült megszereznünk. Az eredményhirdetés előtt még egy meseelőadást nézhettünk meg az óvó nénik előadásában, amelynek címe  „A só” magyar népmese volt. A verseny végeredménye:

  1. Hortobágy
  2. Balmazújváros
  3. Egyek
  4. Tiszacsege

A csapatok örömmel vették át a megérdemelt okleveleket, érmeket. Ezen kívül minden csapat kapott egy hátizsákban labdát, és színes ceruzákat, aminek a gyerekek nagyon örültek. Az izgalmas programot egy hangulatos slambuc ebéd zárta a sportpályán felállított sátorban, és az azt követő jégkém megkoronázta ezt a napot. Zárásként körbejártuk a szép óvodát, bekukkantottunk a csoportszobákba. A gyerekek is megállapították, hogy nagyon szép ez az óvoda.
Büszkén az elért eredményre és nagy megelégedettséggel érkeztünk vissza az óvodába, ahol még napokig beszéltünk az együtt átélt élményekről.
A kistérségi sportnapot elindító hortobágyi óvoda szabályként azt rögzíti, hogy a következő évben az az intézmény nyeri el a rendezés jogát, amelyik megnyeri a versenyt, eszerint a következő évben ez a jog Hortobágy óvodáját illeti meg.

Csapatunk tagjai:

  • Gyüge Luca
  • Makula Levente
  • Sánta Milán
  • Sőregi Imre
  • Való Fruzsina
  • Véniger Kata

Köszönjük és gratulálunk nekik!

                                                                           Tarné Szabados Éva

**********
Madarak és fák napja
Óvodánkban, a Nyitnikék Óvodában 2013.05.06-tól 05.10-ig került sor a TÁMOP 3.1.5 pályázat keretein belül vállalt
témahét megvalósítására.
Heti témánk: Madarak és fák napja
A hetet nyílt szabadidős nappal zártuk, ahová meghívtuk a gyermekek szüleit és a leendő elsős tanító néniket.
Ezen a rendezvényen lehetőség nyílt arra, hogy a szülők együtt tevékenykedjenek gyermekeikkel és megismer-
kedjenek gyermekük elsős tanítójával.
Választható műhelyek voltak:
1/ Terítő fa motívummal
2/ Bagoly tenyérnyomattal
3/ Csipeszlábú gólya
4/ Falikép madárral
A témahét célja:
–  A hét folyamán mélyüljenek a gyermekek már meglévő ismeretei, közvetlen tapasztalatszerzéssel bővüljenek azok,
–  a téma sokoldalú megközelítése, annak komplex feldolgozása,
–  minden gyermek saját képességi szintjének megfelelően tevékenykedjen,
–  a környezet, a természet megóvására, a fák és madarak gondozására ösztönzés és annak fenntartása,
–  a szűkebb és tágabb környezethez való érzelmi kötődés erősítése,
–  a gyermeki aktivitás, motiváltság, kíváncsiság ébren tartás és kielégítése, a kreativitás előtérbe helyezése a kompetenciaérzés kialakítása, fenntartása,
–  a gyermekek korszerű pedagógiai módszerek alkalmazása során szerezzenek tapasztalatokat, (játékba integrált önkéntes és cselekvéses tanulás, beszélgetőkör, szóforgó, egyéni munka, páros munka, kooperatív és differenciált mikrocsoportos foglalkoztatás)
–  szülőkkel való együttműködés kialakítása, folyamatos kapcsolattartás.
A témahét feladatai:
–  Közvetlen tapasztalatszerzés a fákról és madarakról természetes élőhelyeiken, helyszíni foglalkozásokon, sétákon,
–  minél több megtapasztalás környezetünk védelméről, a madarak és fák gondozásáról,
–  szókincsbővítés új fogalmak, kifejezések megismerésével, tapasztalatok verbális kifejezése beszélgetések során,
–  a természet szépségeinek, gazdagságának megtapasztalása felfedezésekkel, a közeli Veres Péter Emlékparkban s az ott található tanösvényen,
–  manuális tevékenységek biztosítása finommotorikájuk fejlesztéséhez és a téma sokoldalú feldolgozásához,

– lehetőség biztosítása szüleikkel együtt való munkálkodásra, közös tevékenységek végezésére (nyílt szabadidős nap)

********

Csoportunkban, a Tulipán csoportban, a TÁMOP 3.1.4-08/2 pályázat keretében a 2009/2010 – es nevelési évben vezettük be a kompetencia alapú óvodai programcsomagot, amelyben megvalósítottuk a „Kikelet” projektet. Az 5 éves fenntarthatóság jegyében ez a projekt ebben a nevelési évben

közötti időpontban került megszervezésre.
A projekt címe: „KIKELET”
A projekt célja:
·        a három hetet meghaladó időszakban a téma komplex feldolgozása (a tavaszi időjárásváltozás, a természetben bekövetkező változások megtapasztalása, ismeretek szerzése a tavasz állatokra és a növényekre gyakorolt hatásáról, a Víz világnapja, a víz védelme kapcsán a környezeti kultúra fejlesztése) során a vegyes életkorú csoportunkban a gyerekek fejlettségi szintjüknek megfelelő ismeretekhez, tapasztalatokhoz jussanak,
·        a gyerekek kíváncsisága a sokféle tapasztalatszerzéseken keresztül kielégüljön,
·        valósuljanak meg a korszerű óvodapedagógiai módszerek (drámapedagógia, egyéni képességfejlesztés, beszélgetőkör, szóforgó, csoportforgó, mikrocsoportos foglalkoztatás, differenciálás),
·        pozitív érzelmi viszony alakuljon ki a néphagyomány iránt,
·        szerezzen örömet „Zöldágjárás” néphagyományának ápolása,
·        valósuljon meg a természet szeretetére nevelés, a környezettudatos magatartás megalapozása.
Az idei projekt megvalósulásában nehézséget jelentettek a szokatlan időjárási viszonyok, de a tavasz ébredését, hatását a kezdeti tapasztalatszerzések után projektoros kép- és videovetítésekkel érzékeltettük a gyerekek számára.
Képek a projekt megvalósulása során:
.
.
.
.
.
.
******

Kirándulás a Víz Nemzetközi Világnapja alkalmából

Óvodánk két csoportja már negyedik éve dolgozik a Kompetencia Alapú Programcsomagot adaptálva. A Víz modul lezárásaként kirándulást szerveztünk a Telekföldön található Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-hez. Március 22-e a Víz Világnapja. Az ENSZ közgyűlése 1992-93. évi ülésszaka vezette be az 1992. évi dublini környezetvédelmi konferencia javaslatára. Mi Március 21-én látogattunk el a Vízműhöz.  Az ott dolgozó szakemberek körbe vezettek minket két tölcsér alakú építményhez, ahol bemutatták, hogyan tisztítják meg a Keleti-főcsatorna (azaz a Tisza folyó) vizét és adnak hozzá különféle fertőtlenítő anyagokat. Érdekesnek találták a gyerekek, hogy kavics,- és homokágy fogja fel a víz kisebb-nagyobb szennyeződéseit. Megtudtuk, hogy az itt megtisztított vizet Debrecen lakói kapják. Mi balmazújvárosiak a város határában lévő artézi kutakból kapjuk a tiszta ivóvizet.
A kirándulásról élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva tértünk haza.
Köszönjük a Vízmű dolgozóinak.
A Nyitnikék Óvoda óvodásai.
.
.
.
*****

Tagintézményünk benevezett a 2012. évi országos kupakgyűjtő versenybe. A verseny célja, hogy erősítsük a gyerekekben a környezettudatos szemléletet. Az összegyűjtött kupakokat újrahasznosítják, amiből a műanyag feldolgozók ismét kész termékeket készítenek. A verseny alatt a kupakokat felhasználtuk a gyerekek játékaiban, tevékenységeiben. Nagyon kreatív módon tudtuk hasznosítani az összegyűjtött színes kupakokat.

Érdekesség a versenyről
30.277 kg kupakot gyűjtött össze a 287 regisztrált intézmény – ez 15.138.500 db kupakot jelent. 303 km lenne, ha a kupakokat egymás mellé tennénk. A mi intézményünk 53 kg kupakkal járult hozzá a szép eredményhez. Köszönjük az akcióban résztvevőknek az aktív közreműködést.
.
.
*****

Minden évben a Február a mulatság hónapja. Idén, Február 25-én tartottuk óvodánkban a télűző farsangi

mulatságunkat, mely egész délelőtt tartott. Nagy izgalommal készült mindenki erre a napra. A saját
készítésű és kölcsönzött jelmezekben nagyon aranyosak voltak a gyerekek. Voltak, akik már hónapokkal
előtte tervezgették, milyen maskarát öltenek magukra. A jelmezes felvonulás során a gyerekek megcsodálták
egymás öltözékét, majd minden csoport a saját csoportszobájában versekkel, dalokkal űzte el a telet.
Ezután versenyjátékok következtek (lufitáncoltatás, pillecukor evő-, szörpivó verseny, farsangi tánc…stb.),
majd megkóstoltuk az otthonról hozott finom süteményeket és innivalókat.
A délelőtt sok vidámsággal, önfeledt mókázással jó hangulatban telt. Jól éreztük magunkat, és reméljük a
telet is sikerült elűznünk.
*
*
*
*
******

Óvodánk a TÁMOP -3.1.4./08/2. pályázat keretében 2009/10 tanévben intézményi innovációt dolgozott ki, amelyet 5 éven keresztül fenn kell tartani.

Ennek a megvalósulását ebben a nevelési évben február 11-15. időszakban tervezzük, melynek zárása 13-án Madárfarsang szabadidős nappal, majd 15-én a Kadarcsi tanösvény bejárásával záródik. A program a gyerekek környezeti nevelése keretében szerveződik. A téli madárvédelmet és a Veres Péter Emlékparkon áthúzódó tanösvény megismerését tűzi ki célul.

         Tervezett programjaink a következők:

 2013. február 11-15.

Madarakkal, védelmük fontosságával való ismerkedés. Madáretető kihelyezése az óvoda kertjébe. Versek, mondókák tanulása a madarakról.

2013. február 13. (szerda)
Szabadidős tevékenység (Madárfarsang) a madárvédelem témában. (Különféle

  1. ismeretterjesztő,
  2. mozgásos,
  3. manuális

műhelyfoglalkozások a madarak életével, védelmük fontosságával kapcsolatban).

2013. február 14.

Csoportfoglalkozások a szomszédunkban található tanösvény bejárásával:

  1. a Kadarcs folyó vizének megfigyelése, beszélgetés a víz tisztaságának fontosságáról,
  2. nyomkeresés a hóban (eseteleges madár-, nyúl-, lónyomok felfedezése)
  3. madarak felkutatása, megfigyelése, megnevezése a tanösvény mentén,
  4. a tanösvény növényzetével való megismerkedés, néhány jellegzetes fa, bokor megnevezése.

A programokat a BAKCSO Egyesület segítségével bonyolítjuk le.

******

Szabadidős nap a Tél és a Víz jegyében

2013. február 1.

Házi versmondó versenyt rendeztünk óvodánkban

2013. január 18-án

Vélemény, hozzászólás?